Egy emberöltővel ezelőtt az indiai Gujarat tartományban bőrtömlőkben húzták fel a kutakból a földek öntözéséhez szükséges vizet, mára azonban háromszáz méter mély kutakból elektromos pumpákkal szivattyúzzák a felszínre. A technológia fejlődése és az ezzel felszínre hozott vízmennyiség végképp felboríthatja egész országrészek vízháztartását. A pumpák gyakran szárazon szivattyúznak a kiapadt forrásokban, az azelőtt termő területeket kietlen sivataggá változtatva.

Vezető vízszakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzott vízfelhozatal ismétlődő jelenség szerte Ázsiában, amely a következő évtizedben széleskörű ivóvízhiányt eredményez, ha nem állítják meg a folyamatot – írja a New Scientist.

India jár az élen a vízpumpálás forradalmában, az ország egész területén több mint 21 millió fúrt kút működik, amelyek a helyi kis farmerek földjei alól hozzák felszínre a vizet. Az eredetileg az olajiparból átvett kútfúrásos technika annyira népszerű, hogy évente több mint egymillió újabb kutat helyeznek üzembe, ráadásul az indiai hatóságok engedélyét nélkülözve.

A pumpák a nehezen előállított elektromos áramot használják, s működnek éjjel-nappal, a folyamatos vízigényű rizs, cukornád és lucernaföldek öntözését ellátva. A pumpák ilyen mértékű üzemeltetése egyenesen India kiszáradásához vezet. „Senki nem tudja, hol vannak a pumpák pontosan és kinek a tulajdonát képezik, ezért nincs mód a vízfelhozatal szabályozására” - véli a Nemzetközi Vízügyi Intézet talajvizekért felelős vezetője, Tushaar Shah. Úgy véli, ha kiapadnak a kutak, akkor beláthatatlan anarchia fenyegeti Indiát. Shah apokaliptikus víz vízióját a Stockholmi vízügyi világkonferencián vázolta. Megoldási javaslata szerint a pumpák kitermelését évente 200 köbkilométerben kellene limitálni, hiszen a monszun ennek a mennyiségnek így is csak egy részét képes pótolni.

A fúrt kút forradalom azonban Ázsia-szerte népszerűvé vált. Kína északi tartományaiban évente harminc köbkilométerrel több vizet szivattyúznak ki, mint amennyit a természet képes pótolni. Talajvízzel öntözik a kínai gabonatermelés negyven százalékát, amelynek kapcsán tisztségviselők figyelmeztettek, az ország hamarosan gabonabehozatalra szorulhat.

Vietnam az utóbbi évtizedben megnégyszerezte a fúrt kutak számát (jelenleg 1 millió működik), míg Pakisztán Punjabi tartományában - ahol az ország élelmiszerkészleteinek kilencven százalékát termelik - a kutaktól függ a jövő.

Indiában is egyre többen választják az állami öntözőrendszerek és csatornák helyett a saját kút fúrását. Ennek oka a korrupt közigazgatásban, a csatornahálózat fejletlenségében, a kiszáradt folyókban keresendő, illetve abban, hogy a parasztok nem jutnak megfelelő mennyiségű vízhez.

Egy vízpumpa hatszáz dollárért helyezhető üzembe, mely rövidtávon nagy hasznot hoz a gazdáknak. Ezzel magyarázható például, hogy az egy generációval ezelőtt - még éhínséggel szenvedő - India mára a föld vezető rizs exportőrévé vált. Az indiai gazdák 12 milliárd dollárt fektettek kútfúrásba, de a növekvő kitermelés hatására mind mélyebbre kell fúrni, hogy megfelelő mennyiségű víz törjön fel. Ennek következtében a hagyományos kézi kutak sorra kiapadnak, s a száraz kutak mind több embert csábítanak öngyilkosságra. Az áramszünetek állandó jelenséggé váltak azokban a tartományokban ahol a villamos energia felét a szivattyúk üzemeltetésre használják fel.

Shah szerint a problémák olyannyira valósak, hogy 5-10 éven belül több százmillió indiai lakóhelye sivatagosodhat el. Az India déli csücskében található Tamil Nadu tartományban a vízhiány annyira égető, hogy az egy évtizeddel ezelőtt öntözött területeknek jelenleg már csak a felét képesek ellátni vízzel. Gujarat tartomány a másik kritikus helyszín, ahol a talajvízszint évente 6 métert süllyed.

A helyzet javítására egyes indiai államokban a helyi önkormányzatok kis duzzasztógátak ezreit telepítették. A hindu papok arra sarkalják híveiket, hogy építsenek kis esőgyűjtő csatornákat, melyek felfogják a monszunt és részben visszavezetik a vizet a kipumpált földekbe. Az előző indiai kormány egy grandiózus, kétszázmilliárd dolláros, folyókat összekötő projektbe kezdett, amely teljesen átalakítaná az egész ország vízelosztását, ám a nyár elején hivatalba lépett új kormány nem mutat hajlandóságot a terv megvalósítására.