Kóka változatlanul kitart az euró 2010-es bevezetése mellett

A gazdasági és közlekedési miniszter úgy nyilatkozott a müncheni Süddeutsche Zeitungnak, hogy Magyarország 2008-ig meg akarja fékezni a deficitet, 2010-ben pedig be akarja vezetni az eurót.

  • MTI MTI
Kóka változatlanul kitart az euró 2010-es bevezetése mellett

Kóka János a lap szerdai számában megjelent interjúban kifejtette, hogy a deficit már az idén 4,7 százalékra csökken, de Magyarország például nem tudja leállítani az autópálya-építkezéseket. "Ez számunkra nagy teher, de egész Európa számára fontos" – nyilatkozta Kóka.

A miniszter az interjúban elmondta: el tudja képzelni, hogy a jelenleg négy százalék körüli magyar gazdasági növekmény az idén egy százalékkal bővül. "Az EU-nak meg kell értenie, hogy ez nem egy magatehetetlen térség. Azt hiszem, ez a térség az Európai Unió versenyképességének legnagyobb tartaléka. Amennyiben mi fejlődünk, fejlődik az unió is, ha nem, akkor fejlődik Kína és India" – közölte a miniszter, aki adócsökkentésről is szólt, miszerint "adóversenyben állunk szomszédainkkal".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.