Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mellbevágó megállapításra jutott a Lisszaboni Tanács brüsszeli székhelyű gazdasági kutató központ: a népesség fogyása miatt egyes kelet-európai országok soha nem fogják tudni elérni a nyugat-európai életszínvonalat.
A testület megállapításai szerint elsősorban az oktatási célú beruházások elégtelensége, a szakképzett munkaerő elvándorlása, illetve az alacsony születésszám fogja fékezni a növekedést. A lehetséges megoldás a szakértők szerint Törökország integrálása az Európai Unióba, hiszen lényegében Törökország az egyetlen olyan ország, ahol a lakosság erőteljesen gyarapodik, és sok tekintetben része az európai kultúrának, illetve művészetnek. A tanulmány szerint 2050-re minden ötödik aktív európai török lesz.
A Lisszaboni Tanács a tizenkét új kelet-európai tagországot, illetve két potenciális új tagot, Horvátországot és Törökországot vont be a felmérésbe a European Human Capital Index, azaz az emberi erőforrás helyzetének az elemzéséhez. A mutató elsősorban azt jelzi, hogy az egyes országok mennyire képesek az emberi erőforrás fejlesztésére illetve megtartására. E tekintetben Magyarország a 8-ik helyen van, s a listát sorrendben Szlovénia, Törökország, Litvánia, Csehország, Észtország vezeti, az utolsó Horvátország és Lengyelország. A listavezetőknek van reális esélyük arra, hogy két éven belül elérjék a nyugati életszínvonalat. Rosszak viszont Bulgária, Horvátország és Lengyelország kilátásai, Náluk „reális az esély arra, hogy az európai átlaghoz képest relatív szegénységben fognak élni”.
Az emberi erőforrás fejlesztését célzó egy főre eső ráfordítások terén Szlovénia után Csehországot, Észtországot, Magyarországot és Litvániát emeli ki a tanulmány. E tekintetben Lengyel- és Horvátország a középmezőnyben található, míg a törökök, szlovákok és románok sereghajtónak számítanak, elsősorban az oktatás alacsony színvonala és elégtelen támogatása miatt. A szerzők a humántőke minőségének javítása végett azt javasolják a régió országainak, hogy a közkiadások nagyobb hányadát fordítsák oktatásra és szakképzésre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.