Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Zuhanással reagáltak a sanghaji árfolyamok arra a hírre, hogy a kínai értékpapír-felügyelet tanulmányozza a csak belföldiek által vásárolható A és a főként külföldiek által vásárolható H részvények különálló piacának közelebb hozását, a részvények egymásra való átváltásának lehetőségét.
Sanghaji részvényesek |
Móró Tamás, a Concorde részvénystratégája kifejtette, az idén közel háromszorozó sanghaji piacon az A részvények 3,5 százalékot zuhantak, miközben az idén „alig” duplázó, külföldiek által is vehető H-részvények 0,6 százalékos pluszban tudtak zárni. Az árak közelítését célzó kínai kormányzati szándékról már régóta jelennek meg hírek, erre fel emelkednek a H részvények. A teljes integráció – Móró Tamás szerint – évekbe telhet, mivel a kínai kormány nyilván nem akarja zuhanásra késztetni a sanghaji árakat, amelyeket a kínai lakossági befektetők hozam iránti vágya nagyon magas, 40 körüli P/E mutatóra hajtott fel. (Egy részvényre vonatkozóan a P/E hányados – részvényár/ részvényre jutó osztalék – azt fejezi ki, hogy a befektetők a vállalat egy részvényre jutó nyereségének hányszorosát hajlandók a részvényért megfizetni.) A H részvények 28 körüli P/E mutatója ennél mérsékeltebb, bár Móró ezt sem nevezné konzervatívnak, még a jövőre várt 20 százalék körüli profitnövekedés fényében sem.
A Concorde szakértője biztosra veszi, hogy hosszú távon Kínában egy tőzsde és egy részvénysorozat lesz, ez pedig a H-részvényekre inkább felfelé, míg az A részvényekre inkább lefelé mutató hatást fejthet majd ki. Ismerve a kínai döntéshozatal lassúságát és megfontoltságát, arra számít, hogy ez valószínűleg több évet vesz majd igénybe. Többek között azért is, mert ez egyben a jüan konvertálhatóságát is jelentené, amelytől a kínai kormány még ódzkodik. A hír lebegtetésével a kínai kormány szeretné a sanghaji túlfűtöttséget lehűteni – véli Móró Tamás.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.