szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az elmúlt héten bekövetkezett az, amire régóta számítani lehetett, a forint gyengült, az állampapír piaci hozamok pedig erőteljesen emelkedtek, miközben a tőzsde erősen esett. Most csak olyan tőkét fektessünk be, amit minden körülmények között nélkülözni tudunk.

A korábbiakban is benne volt a levegőben az esés, de ezúttal sokakat meglepett a dolog, mivel a volatilitás csökkenése (az összes piaci szegmens tekintetében) arra a következtetésre sarkallt sokakat, hogy az esés nagy része lezajlott a korábbiakban, így már érdemes vásárolni a részvényeket és a kötvényeket is, mivel az eső trendben korrekciós szakasz következik. Ez igaz is lehet, de a korrekció inkább csak a héten jöhet, amikor már tényleg be lehet vásárolni az egyre olcsóbbá váló piaci instrumentumokba. Az viszont, hogy mit választunk, fogós kérdés lehet, ráadásul biztosak lehetünk abban, hogy egy korrekciós emelkedés nem fog feltétlenül a teljes piacon terülni, inkább csak egy-egy részvényt/kötvényt fog érinteni. 

Devizapiac. A devizapiacon tanújelét láthattuk annak, hogy a forint nem csak erősödhet – mint rendesen éveken keresztül megszokhattuk egy-egy megbicsaklástól eltekintve -, hanem gyengülni is képes, méghozzá trendszerű mozgást produkálva.



A zölddel jelzett trend kicsit erőszakoltnak tűnik. Ennek az oka, hogy a forint nem éppen „önálló” mozgásáról híres, így a sok külső hatás érvényre jutása komoly zajt okoz a árfolyamban. Minden esetre ilyen egyértelműen trendszerű mozgás az utóbbi öt évben nem volt tapasztalható. Ehhez hasonló is csak a 2006-os drámai gyengülést megelőzően volt. Ez a párhuzam erőltetett, ma azt gondoljuk, hogy nagyobb az esélye egy lassú gyengülésnek, mint a gyors összeomlásnak. Rövidtávra pedig az erősödésnek adunk komolyabb esélyt, mivel ma a gyengülő trend gyenge oldalán kereskednek a forinttal az euróval szemben. Ma azt látjuk, hogy 257-260-as szintig erősödhetünk, így most a HUF vásárlását javasoljuk.

A dollárral szemben nem ennyire plasztikus a kép (a trendcsatorna is erőltetettebb), aminek az oka, hogy itt még rövidebb a trend, de a 170-es szintről 180 fölé gyengülő forint itt is jó befektetési lehetőséget kínált, sőt az euróhoz mérten magasabb megtérülést is hozhatott.

A kérdés persze az, hogy az EUR/USD vajon milyen mozgásokat produkálhat a jövőben. Azt feltételezzük, hogy az 1,50-es szint fölé erősödő EUR a későbbiekben már gyengülhet, de ma azt látjuk, az 1,50 fölötti szinteken gyors változás lehet, ahogy a szűkülő csatorna mutatja ezt..



A pénteki nap hozta ennek az elképzelésnek a gyenge pontját; amennyiben az EUR/USD 1,44 alá esik, akkor az elmélet nem áll meg, a dollár a továbbiakban trendszerűen erősödhet az euróval szemben. Ma ez kényes helyzet, így kivárást javasolunk.

Mi a helyzet a többi deviza tekintetében? Fontosnak elsősorban az EUR/JPY és az USD/JPY devizapárok alakulását tartjuk, mivel a carry-trade még mindig meghatározó tényezője a világpiaci árak alakulásának. Nos, az USD/JPY nem mutat (hosszú távon) fordulót, a dollár gyengülése trendszerű. Az EUR esetében már érdekesebb a helyzet, mivel a 155-ös szint immár harmadik alakalommal fogja meg az EUR erősödését, amit rendre feltörekvő piaci emelkedés – ezzel együtt yen gyengülés az EUR-val szemben - követ. A kérdés az, hogy most is visszapattan a jegyzés a 155-ös szintről, vagy ezúttal elesik ez a támasz?

Véleményünk szerint rövidtávon érdemes a yen gyengülésére – egyúttal a feltörekvő piacok erősödésére – „játszani”, már csak azért is, mert a feltörekvő piacok több havi (ha éppen nem éves) mélypontokat értek el az elmúlt napokban.

A kivárást javasoljuk (Oldaltörés)

Kötvénypiac. Nem meglepő módon a dollárkötvények hozamai emelkedtek. Ennek oka, hogy történelmi kitekintésben is alacsony szinten volt az elmúlt időszakban, valamint az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatcsökkentései kevésbé teszik érdekessé az amerikai piacot a távol-keleti carry-tradereknek.

Persze ez nem teljesen egyértelmű, az is lehet, hogy a dollár erősödését felhasználva többen zárták pozícióikat, hiszen a továbbiakba már nem sok tere lehet a hozamcsökkenésnek, miközben az EUR/USD ma olyan képet mutat, hogy a dollár gyengülésére rendkívüli mértékben megnőtt az esély. Akkor majd persze megint vissza lehet jönni a piacra, de addig kivárnak ezek a befektetők. Ma mi is a kivárást javasoljuk.



A hazai piacon erőteljes hozamemelkedés zajlott le a forint gyengülésével párhuzamosan. Ebből arra következtethetünk, hogy pénzkiáramlás indult el a hazai piacról, de ez nem egyértelmű, hiszen a gyors mozgásokat inkább a spekulációs célzattal befektetők okozzák, mintsem a végfelhasználók. Az azonban figyelemre méltó, hogy a Royal Bank of Scotland elemzésében meglebegtetett kormányfői lemondás híre – egy egyébként is nyomott hangulatban – milyen komoly hullámokat vetett a hazai piacon. Ma a rossz hírekre fogékony a piac, így a hatás nem maradt el, de a 8 százalékot közelítő három éves állampapír hozamokat túlzónak tartjuk, így ma érdemesnek tartjuk ezeket a papírokat vételre ajánlani. De az 5 és a 10 éves papírokból is lehet szemezgetni, mivel itt is lehet arra számítani, hogy korábbi szintekre áll vissza a piac. Ez persze lehet a további hozamemelkedés korrekciója, így arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy 30 bázispontot meghaladó hozamcsökkenés esetén már realizálni kell a nyereséget.

További esések várhatók (Oldaltörés)


Részvénypiac. Ide jó idegek kellenek mostanában. A piaci mozgások egyértelműen a csökkenés irányába mutatnak, az egyes emelkedések leginkább csak napon belül érvényesülnek, mindig akad eladó, a vevők viszont egyre bizonytalanabbak. A FED kamatvágásai csak időlegesen voltak képesek optimista hangulatot teremteni a piacokon, de a trend egyértelmű: esés. És akkor mégis mit lehet tenni azért, hogy a befektetéseink legalább reálértéküket megtartsák?

Elsőre három út lehetséges: távol maradni, vagy az esésekben a korrekciókra játszani, esetleg shortolni a piacokat. Az első eset a legkényelmesebb, de fennáll a veszélye annak, hogy az esetlegesen bekövetkező trendfordulóból is kimaradunk, így nem csak az esésből, de a későbbi emelkedésből sem részesülünk. A második esetben minden egyes pillanatban oda kell figyelnünk és semmi garancia nincs arra, hogy a vegyes mozgásokat produkáló piacon rendre jól fogunk dönteni és a tényleges lokális minimumok körül fogunk venni és a lokális csúcsok közelében eladni. Ez a képesség csak nagyon kevés befektetőnek adatott meg. A harmadik eset kissé kényelmesebb, de csak addig, amíg a trend fennáll, ha emelkedni kezd a piac, akkor igen kellemetlen meglepetésekben lehet részünk.

A negyedik megoldás ötvözni próbálja az előző három erényeit, anélkül, hogy a hátrányait teljes mértékben fel kellene vállalnia. Persze a negyedik megoldás feltételezi a türelmet, valamint azt, hogy a befektetéseket hosszú távon próbáljuk meg értékelni, valamint az, hogy csak olyan tőkét fektessünk be, amit minden körülmények között tudunk nélkülözni az életünk egyéb területeiről. Ez a lehetséges megoldás tehát az óvatos vételeket jelenti. Az eső piacon lassan, részletekben vásárolni kell, majd az emelkedésben lassan, fokozatosan leépíteni azokat. Ez a befektetői magatartás az előző időszakra jellemző piacokon (egyirányú növekedés kisebb korrekciók mellett) nem volt célravezető, de tudomásul kell vennünk, hogy a piaci viszonyok alapvetően megváltoztak, a korábbi attitűdöket el kell hagynunk, újakat kell felvennünk, ha alkalmazkodni akarunk. Márpedig a piac nem fog hozzánk alkalmazkodni, így nincs választási lehetőség.




Ma – 2008-ban – immár 2006-os árakat látunk, ami nem jelenti azt, hogy itt feltétel nélkül érdemes venni a papírokat, hiszen a várható vállalati eredmények ma teljesen más képet festenek, mint két évvel ezelőtt. Ez a körülmény bizony erősen átrajzolja az egyes részvényekről alkotott véleményünket.

A korábbiakban favoritnak tekintett kisrészvények ma nem nyújtanak jó befektetési lehetőséget, mivel a maihoz hasonló piaci helyzetben a „sztorik” nem hatnak, nem jut el az üzenet a befektetőkig, mivel ebben a szegmensben a legnagyobb az árfolyameséstől való félelem. Ráadásul a kisrészvényeket csőstül bevezető lengyel piacon is azt láthatjuk, hogy az árak egyre csak lefelé tartanak, miközben a korrekciónak szinte semmi jele nem mutatkozik. Azonban a nagyobb papírok esetében sem jobb helyzet. Ennek oka pedig az, hogy a carry-trade ezeket sújtja jobban, hiszen a nagybefektetők ezeket a papírokat részesítik előnyben.

















Látható, hogy az esésből a kis- és nagy kapitalizációjú részvények egyaránt kiveszik a részüket, az egyhavi változásban és annak lefolyásában nincs szignifikáns különbség. Amit ma ajánlani tudunk, az, hogy a fent említett befektető magatartást figyelembe véve vásároljunk a Mol, az OTP a Richter, valamint az egyre érdekesebben árazott Mtelekom részvényeiből vásárolni az eső trendben. Azt azonban ne feledjük el, hogy ezek a vételek akár egy-másfél éves befektetési időtávon fognak beérni, így a további esés ne vegye el a kedvünket. Viszont figyeljünk oda, hogy jól osszuk be a muníciót. A nemzetközi piacokon is hasonló a helyzet. Itt is a fentebb említett magatartást javasoljuk, a török, az orosz piac tekintetében.

Ajánlások (Oldaltörés)


- Állampapír piac:

3-5 év vétel

- Vállalati kötvények:

Eladás

- Nemzetközi részvénypiac:

Orosz, török piac vétel

- Hazai részvénypiac:

Vétel; OTP, Mol, Richter, MTelekom

- Befektetési alapok:

Hazai ingatlan alapok


Fürjes Szabolcs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!