szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az erőforrások koncentrálását, egységes vagyongazdálkodást és a fejlesztési források gyors és hatékony felhasználását emelte ki a nemzeti fejlesztési minisztérium feladatai közül a tárca élére jelölt Fellegi Tamás az Országgyűlés illetékes bizottságaiban tartott meghallgatásán.

Az állami vagyongazdálkodásban az egyszemélyi felelősséget, az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot említette elsődleges szempontként a leendő miniszter. A gazdasági bizottsági ülésen 18 igen, hat nem és egy tartózkodással támogatták Fellegi Tamás kinevezését nemzeti fejlesztési miniszterré, míg a költségvetési bizottságban 18 igen mellett a Jobbik képviselőinek három nem szavazatával,  a szocialista és az LMP-képviselők tartózkodásával támogatták a kinevezését.

Fellegi Tamás a kormányváltást követően alakuló nemzeti fejlesztési minisztérium feladatairól és céljairól elmondta: "megóvjuk és hatékonyan működtetjük a nemzeti vagyont. Bizonyítani fogjuk, hogy az állam is lehet jó tulajdonos, gyarapítani fogjuk közös értékeinket. Gyorsan, egyszerűen és hatékonyan juttatjuk el az uniós forrásokat a magyar kis-, és középvállalkozásokhoz, mivel ők az új munkahelyek megteremtésének főszereplői. Lebontjuk a vállalkozások előtt tornyosuló bürokratikus akadályokat, emberi és átlátható körülményeket teremtünk, így a közbeszerzések területén is. Az a célunk, hogy egy erős és versenyképes gazdaság feltételeit teremtsük meg. Ezért visszaszorítjuk a magyar gazdaságot bénító korrupciót és bürokráciát."

Az új kormány  biztosítja a fejlesztési forrásokat  azokhoz a pályázatokhoz, amelyekre már beadták az ajánlatokat, vagy már megtörtént az elbírálásuk is, de felülvizsgálja az egyedi kormánydöntéssel kiemelt beruházásnak minősített projektek támogatását. A felszabaduló forrásokat a kis- és középvállalkozásokhoz csoportosítják át − mondta Fellegi Tamás.

Fellegi Tamás a meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás egyszemélyi politikai és jogi felelőse lesz. Mintegy 300 állami tulajdonú cég a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV) marad, 32 pedig a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) kerül. Az MFB-nél lévő vagyonelemek nem privatizálhatók, különösen nem az MNV megkerülésével. A kijelölt miniszter elmondta azt is, hogy  a nemzeti energetikai vagyon védett, így privatizációja kizárt, sőt inkább közszolgáltató társaságok köztulajdonba vétele lehetséges.

A leendő miniszter a bizottsági meghallgatáson ellenzéki képviselők kérdéseire azt válaszolta, elkülönül az állami vagyonnal és a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos titoktartási kötelezettség. Nem hivatkozhat banktitokra a Magyar Fejlesztési Bank a hozzá kerülő 32 állami tulajdonú céggel kapcsolatban. A közlekedésben a közösségi közlekedés versenyképességét helyezik előtérbe az egyéni közlekedéssel szemben. A nehézgépjárművek kilométer arányos útdíj fizetésével kapcsolatban pedig a leendő miniszter elmondta: néhány feltétel megteremtése szükséges a bevezetéshez.
   

 

 

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Orbán-kormány – a majdnem teljes lista

Nyolc miniszter, 23 államtitkár neve szerepel a Heti Válasz internetes kiadásának vasárnap közzétett "szinte teljes" kormánylistáján (három államtitkár neve egyelőre ismeretlen). A nyolc miniszter: Navracsics Tibor (közigazgatás, igazságügy), Réthelyi Miklós (nemzeti erőforrások), Fazekas Sándor (földművelésügy) Martonyi János (külügy), Matolcsy György (gazdaságfejlesztés), Pintér Sándor (belügy), Hende Csaba, (honvédelem) és Fellegi Tamás (vagyongazdálkodás).

MTI Itthon

Fellegi: nem zárható ki a privatizáció

A hazai és európai uniós fejlesztési források gyors és hatékony felhasználását, a közbeszerzés egyszerűsítését és az EU keretein belül a magyar vállalkozások előnyhöz juttatását sorolta egyebek között a legfontosabb feladatok közé Fellegi Tamás leendő fejlesztési miniszter.

hvg.hu Itthon

Rég ismert politikusok az Orbán-kormányban

Miután Orbán Viktor, a Fidesz kijelölt kormányfője hétfőn bemutatta kormánya miniszter tagjait, mi is bemutatjuk őket. A politikusok mellett dolgozó államtitkárok személyéről a tájékoztatón nem esett szó.