Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Majd 15 éve nem volt olyan alacsony a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, mint Nagypénteken.
Komolyan felül kellene vizsgálni, hogy érdemes-e nyitva tartania a Budapesti Értéktőzsdének azokon a napokon, amikor a világ nagyobb gazdaságaiban nem kereskednek. Nagypénteken kizárólag a BÉT és a prágai börze tart nyitva a forgalmi adatok alapján azonban úgy fest, hogy teljesen feleslegesen. Budapesten ma 15 éves rekord dőlt meg, a mainál alacsonyabb forgalmat ugyanis utoljára 1996-ban mértek. A hazai parketten mindösszesen 848 millió forint értékben adtak-vettek papírokat, ez pedig kevesebb, mint 5 százaléka az elmúlt három hónap és alig 4 százaléka az elmúlt 12 hónap átlagának.
Percekig állt a kereskedés
Ez volt az első alkalom ebben az évezredben, amikor milliárd alatti forgalmat mértek a BÉT-en. Az eddigi rekordot egyébként bármily meglepő szintén egy Nagypéntek tartotta, méghozzá a 2002-es, akkor 1,13 milliárdos forgalmat regisztráltak. Hogy teljes legyen a dobogó, a harmadik helyen 2006 húsvét előtti péntekje áll, akkor 1,21 milliárd értékben adták-vették a részvényeket Budapesten.
A vezető papírok közül a legkeresettebb az OTP volt, amely 452 millió forint értékben forgott, ez az elmúlt három hónap átlagának kevesebb, mint huszada. A bankpapíron kívül egyetlen másik részvény sem ment 200 millió fölé, sőt a 100 milliós határt is csak a Mol lépte át. Napközben többször előfordult, hogy 3-4 percig egyáltalán nem született kötés a BÉT-en, sőt egyszer több mint hat percig állt a kereskedés. Az OTP-nél 16, a Magyar Telekomnál 30, a Richternél 37, a Mol-nál 42 perces volt a leghosszabb szünet.
Mínuszos zárás
A BUX egyébként enyhe mínuszban kezdett, majd a kereskedés első fél órájában 100 pontot ereszkedett, a hátralévő hét és fél órában azonban egy nagyjából 10 pontos sávban mozgott, s végül fél százalékkal a csütörtöki végső érték alatt, 23 965 forinton zárt. A vezető papírok mindegyike lefelé vette az irányt. A leggyengébbel a Mol teljesített: az olajipari vállalat papírjai 0,9 százalékkal értékelődtek le, és így 24 320 forinton végeztek. Az OTP mindeközben 0,3 százalékkal 6239 forintig esett, a Magyar Telekom szintén 0,3 százalékot veszítve értékéből 608 forinton zárt, míg a Richter részvényeivel 37 855 forinton született az utolsó kötés, 0,4 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtökön.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.