Termálkútból fűtenek Veresegyházon

Összesen tíz nagyfogyasztó hőellátását segítik az új termálkútból Veresegyházon, köztük iskolákét és gyárakét. A fejlesztést körülbelül 642 millió forintból valósították meg.

  • MTI MTI
Termálkútból fűtenek Veresegyházon

Az öt közintézmény – iskolák, óvoda, idősotthon, polgármesteri hivatal – mellett öt veresegyházi üzem, köztük a Sanofi Aventis és a General Electric számára szolgáltat hőt a termálkút. Az idén tavasszal kezdődött fejlesztés részeként üzembe állt a város második termelőkútja, és 4,5 kilométer ikervezetéket fektettek le. „Ezzel összességében egy 14,5 km hosszú rendszer épült ki a városban, és ilyen kiterjedt, nagy területet lefedő hálózat valószínűleg nincs másutt az országban” – mondta Csikós István projektmenedzser. 

Az unió 385 millió forintos támogatásához az önkormányzat 40 százalékos önrésszel, 257 millió forinttal járult hozzá, és „a befektetés hozzávetőleg tíz év alatt térül meg” – mutatott rá a projektmenedzser. „A termálhő kiegészítő szolgáltatás, de - a téltől függően – előfordulhat, hogy egy fűtési szezonban csupán 12 napon kell a gázkazánt bekapcsolni az intézményekben.” 

A kút, illetve a fűtési rendszer száz százalékban az önkormányzat tulajdonában áll, és a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet által üzemeltetett hőszolgáltató a gáz árának 60-70 százalékáért tud szolgáltatni. A két kút egységes rendszert alkot, amely a város termálfürdőjét is ellátja.

Csikós István elmondta azt is, hogy mivel a páros vezetékek a járda alatt futnak, a szigeteletlen vezetékben visszatérő „használt” víz hője a járdák fűtését is lehetővé teszi.

Az első termelőkutat 1987-ben fúrták, és 1992-ben kezdődött el a termálenergia hasznosítása, nagyobb léptékű felhasználására azonban csak 2007-től – szintén pályázat segítségével – kerülhetett sor, és akkor 10 kilométer ikervezeték épült ki. Az új termelőkút teljesítménye (2000 liter/perc) körülbelül húsz százalékkal nagyobb az elsőénél.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.