Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A központi költségvetés 75 milliárd forint bevételhez jut az OTP-részvények eladásával. Erre égetően szüksége is van, mivel az idei költségvetésben szerepel egy 169 milliárdos tétel, az állami vagyonnal kapcsolatos egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek címszó alatt. Ennek a betervezett – és részben már elköltött – summának a várható összetételéről kormányzati illetékesek eddig semmit sem voltak hajlandók elárulni, még a faggatózó országgyűlési képviselőknek sem, arra hivatkozva, hogy nem akarják a potenciális vevőket jó előre informálni.
„Az állami vagyon bevételei jelentősen alacsonyabbak az időarányosnál, a féléves teljesítés 19,8%. Ennek fő oka, hogy az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek előirányzaton tervezett 169,0 Mrd Ft-ból még nem történt teljesítés” – állapította meg az első félév költségvetési folyamatait elemző tanulmányában az Állami Számvevőszék elemzése, amely Pulay Gyula felügyeleti vezető irányításával készült. Ez a 169 milliárd forint volt a Beruházási Alapba összegyűjtött állami fejlesztések fő anyagi támasza, ebből kell egyebek mellett a Puskás-stadion, a többi sportlétesítmény, a paksi bővítés előkészületei és a Ludovika campus-projekt folytatását finanszírozni. Vagyis megannyi nélkülözhető célt. Ezért felvetődik a kérdés, nem lehetne-e ezt a 169 milliárdot hatékonyabban elkölteni.
A válasz kézenfekvő: érdemes volna ebből az összegből az államadósságot csökkenteni. Azt az államadósságot, amely az idei első félév végén 25881 milliárd forint volt, és ami az Orbán-kormány működése során, az ellene meghirdetett harc ellenére, ötezer milliárd forinttal nőtt. Mégpedig úgy, hogy a magán-nyugdíjpénztári kassza 3000 milliárd forintos vagyonának a kétharmada, nagyjából 2000 milliárd forint az államadósság csökkentésére ment el. Annak mértéke mégis nyomasztóan nagy maradt.
Felvetődik a kérdés: miért éppen ezt a bruttó adóssághoz képest potom összeget vonja ki bárki az idei költségvetésből? Azért, mert jelezni lehet vele a szándékot: a szokásos osztogatás helyett egy pillanatra a jövőre is gondolnak. Bizony, ráférne ez azokra a kormánypártokra, amelyek eddig csak lerabolták a jövőnek szánt forrásokat, momentán éppen a nukleáris alapra vetve szemet.
Milyen jól mutatna egy Lázár–Rogán-féle közös módosító indítvány, amely ezt a pénzt az államadósság csökkentésére fordítaná! Esetleg kiegészítve azzal, hogy a termőföld-árverésekből befolyó 300 milliárdnak is ez legyen a sorsa. És mennyire más megvilágításba helyezné a populistának tartott, a hatalma megőrzését bőkezűen finanszírozó Fideszt, KDNP-t, ha netán a kormány akarata ellenére keresztülverekednék ezt az indítványt.
Ma mindez elképzelhetetlen, holott egy másik parlamenti kétharmad megmutatta, hogy érdemes a jövőre (is) gondolni. Húsz évvel ezelőtt, amikor a tervezett privatizációs bevételt több mint kétszeresen meghaladó összeg, 420 milliárd forint készpénz dőlt be a költségvetésbe, egy szocialista és egy szabaddemokrata politikus, Keller László és Gaál Gyula azzal az indítvánnyal állt elő, hogy a többletbevételből az államadósságot kell csökkenteni. Pedig erre az összegre nagyon fente a fogát az akkori kormány, Horn Gyulával az élen, és lett is volna helye a pénznek a Bokros Lajos nevével jellemzett stabilizációs politika után. Csakhogy az MSZP és az SZDSZ képviselőinek többsége a racionalitást választotta a hatalmi megfontolások helyett, és tulajdonképpen leszavazta Horn Gyulát.
Horn Gyula a Parlamentben
MTI / Kovács Attila
Ráadásul a Gaál–Keller-indítványt a Fidesz is támogatta. Igazán vállalhatná saját hagyományait.
Az újkori magyar gazdaságtörténet legnagyobb mértékű államadósság-csökkentése a Horn-kormányhoz fűződik: 1995 és 1998 között 84,5 százalékról 60 százalékra vitte le a GDP-arányos államadósságot. Ez nem ment volna, ha a privatizációs bevételek nagy részét nem erre költik. Hasonló lehetőség nyílt meg a Fidesz előtt is, de elszalasztotta; pedig a magán-nyugdíjpénztári vagyon és az állami tulajdon megmaradt részének magánosításával megismételhette volna ezt a bravúrt. Az államadósság terheinek csökkentése is közrejátszott abban, hogy 1995-től valósággal szárnyalt a gazdaság – a látványos növekedés egészen 2001-ig fenntarthatónak bizonyult.
Csakhogy Orbán Viktor kormánya nem privatizál, hanem államosít, szabad pénzeszközeiből közmű-szolgáltatókat vásárolgat. Az államadósság elleni harcot pedig elbukta, öt év alatt mindössze négy százalékpontot sikerült belőle lefaragnia. Talán érdemes lenne elgondolkodni az irányváltáson.
