Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Idén az első fél évben 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a NAV, ami revizoronként átlagosan 115 milliós fogást jelent.
Idén az első fél évben az utólagos ellenőrzések során 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. A helyettes szakállamtitkár eredményesnek nevezte a NAV új, célzott kiválasztáson alapuló ellenőrzési rendszerét. Mint mondta, nem szeretnék a jogkövető adózókat "zaklatni". A célzott kiválasztást akkor tudják megvalósítani, ha a kockázatelemzés valós idejű adatokra épül, amit segít az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszer (ekáer), az online pénztárgépek, a tételes áfa bevallási rendszer és a nemzetközi információcsere.
Beszámolt arról is, hogy megkezdték a weboldalt működtető szálláshely-közvetítőkhöz (Airbnbhez) kapcsolódó ellenőrzéseket is az ingatlant adófizetés nélkül bérbeadók kiszűrése érdekében. Májusban egy közvetítő portálon mintegy 5200 bérbeadó csaknem 8300 ingatlanát vizsgálták, a bérbeadók közül 3925-en voltak jogosultak a szolgáltatásra. A helyettes államtitkár elmondta, felhívják a nem adózók figyelmét kötelezettségükre, aminek ha nem tesznek eleget, ellenőrzésre számíthatnak, aminek fókuszában az áfa és a foglalkoztatáshoz köthető adók és járulékok vannak.
Megnyugodhatnak a magyar Airbnb-sek
Úgy tűnik, a kormány nem akar beavatkozni az Airbnb-sek hazai piacán - legalábbis erre lehet következtetni abból, amit Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos mondott interjújában a Figyelőnek.
A helyettes államtitkár szerint a legtöbb visszaélés a láncolatos csaláshoz és a fiktív számlákhoz kapcsolódott, a problémás területek a fakereskedelem, a kávé, csokoládé és más élelmiszeripari termékek, szolgáltatások közül a szoftverfejlesztés, az építőipar és a fuvarozás volt. Az ekáer adatok felhasználásával mintegy 5900 ellenőrzés során több mint 16,2 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel. Az online pénztárgépeknél az adózók tájékoztatták, ha eltérés volta pénztárgép által mutatott és az adózó bevallásában szereplő adatok között. Az eredmény meghaladta a várakozásokat, az adózók többsége pótolta a bevallást, és volt, aki a pénztárgép által mutatott forgalom feletti összegű adót vallott be.
A székhely és illetékesség-váltó adózók is fókuszba kerültek a kockázatkezelés alapján, mert gyakran a változás oka, hogy hátráltassák az ellenőrzést. Az első fél évben több mint 10 ezer adózó váltott székhelyet, jellemzően a fővárosba és Pest megyébe települtek át. A kiválasztás hatékony volt, az utólagos vizsgálatok 92 százalékban zárultak megállapítással, a revíziók során több mint 10 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg a NAV.
240 NAV-dolgozónak adott munkát a számlagyáros
A májusban első fokon elítélt kecskeméti számlagyárost újabb ügyben vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Új számlagyárával csaknem négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. Az akció mérlege: 26 gyanúsított, 14 személy őrizetbe vétele, és 9 milliárd forint értékű vagyon zárolása.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.