Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az idén életbe lépett szabályok könnyebbé teszik a lakások kiadását, és fehéríthetik a szektort. A bérbeadásból származó jövedelem után nem kell ehót fizetni, és több szobára érvényes az átalányadó.
A lakásukat bérbe adók számára kedvező lépés, hogy az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után idén már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a lépés elsősorban a fővárosi lakásukat kiadó tulajdonosokat érinti, mert jellemzően ezeknél lépte át az éves jövedelem az 1 millió forintot.
Az eho eltörlése miatt a lakáskiadás utáni terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak 15 százalék szja-t kell fizetni. „A lépés azonban várhatóan nem küldi lejtőre a bérleti díjakat, mert sok lakástulajdonos eddig sem fizetett meg minden közterhet a lakáskiadásból származó jövedelme után, így ez kevés bérbeadó számára jelent megtakarítást. A szabályváltozástól inkább az várható, hogy fehéredni fog a piac, tehát többen fogják legálisan, a tényleges bérleti díj bejelentésével kiadni a lakásukat, amiből több adóbevétel származhat” – fogalmazott Balogh.
Egy szintén új szabály miatt jobb helyzetbe kerülnek az ingatlanjukat vagy ingatlanjaikat szálláshelyként, azaz lakáshotelként hasznosítók: szemben az eddigi eggyel 2018-tól három kiadandó ingatlan után választhatják a kedvező, úgynevezett tételes átalányadózást, ez évente 38 400 forint minden egyes lakás után. Ez a lehetőség a bulinegyedben a rövid távú lakáskiadás jövedelmezőségét fenntarthatja, ugyanakkor az érintett környék lakáspiacán komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás is.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.