Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A jegybankelnök a parlamentben járt.
Jó lenne, ha a lakosság a kezében levő, összesen mintegy 5700 milliárd forintnyi készpénzállomány jelentősebb részét állampapírok vásárlásra fordítaná, ez is hozzájárulhatna ahhoz, hogy a devizában jegyzett államadósság aránya a mostani 18 százalék helyett 0 lenne – mondta el az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén Matolcsy György. A jegybankelnök az MNB 2017-es beszámolóját ismertette az ülésen, ahol arról is beszélt, hogy az alapkamat csökkentése 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára 2017 végéig.
A jegybanki alapkamat 2012 augusztusától összesen 610 bázisponttal csökkent, és tavaly május óta 0,9 százalékos szinten van. Ez az idén várhatóan 800 milliárd forintos megtakarítást jelenthet Matolcsy szerint.
Kiemelte: az elmúlt években jelentősen csökkent az ország sérülékenysége, míg a 2008-as válság idején a világ 10 legkockázatosabb országa között tartották számon Magyarországot, addig ma a közepes kockázatú országok közé, Lengyelországgal egy szintre sorolják. Ehhez az kellett, hogy az elmúlt években a gazdaságpolitikai fordulat mellett monetáris politikai fordulatot is végrehajtson az MNB – emelte ki. Elmondta: 2013-tól a hosszú futamidejű állampapírok hozama 560 bázisponttal, a rövid futamidejűeké 680 bázispontot csökkent.
Matolcsy György jelezte: az árstabilitás, a pénzügyi stabilitás, mint kiemelt jegybanki célok mellett az MNB támogatja a kormány gazdaságpolitikai céljait is. Ennek érdekében célzott monetáris eszközként vezette be a növekedési hitelprogramot, amely teljesítette a hozzáfűzött célokat, ezt követően a monetáris tanács döntése nyomán a program szerződéskötési időszaka 2017. március 31-ével lezárult. Az nhp három szakaszában együttesen mintegy 40 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás jutott több mint 2800 milliárd forint összegű finanszírozáshoz. A program a gazdasági növekedést is támogatta, az nhp együttesen 2,5 százalékkal járult hozzá a GDP növekedéséhez – közölte az elnök.
A beszámolót a Bánki Erik fideszes képviselő vezette bizottság 10 tagja támogatta három ellenében.
A beszámoló május végén jelent meg, akkor írtunk róla.
Ilyen fizetésekkel nem csoda, ha vonzó hely a jegybank
Végigsöpört a hír, hogy péntektől minden más lesz a benzinkutakon, lecserélik a régi jelöléseket, a dízeloszlopra például egy nagy "B"-betű kerül. Honnan tudja majd az egyszeri autós, mit is kell majd tankolnia?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.