Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az elektromos autókat gyártó cég Kínában kezdte meg az Egyesült Államokon kívüli első gyárának építését. A döntést az elmérgesedő amerikai-kínai kereskedelmi viszály kényszerítette ki.
A Tesla júliusban állapodott meg a sanghaji hatóságokkal arról, hogy ott építi fel első elektromos autókat gyártó üzemét az Egyesült Államokon kívül. A beruházás értéke mintegy 2 milliárd dollár, az üzem teljes kapacitással évi 500 ezer autót gyárt majd – írta az MTI.
Sanghajban a Tesla tömegterméknek szánt Model 3 autóját állítják majd elő, tervek szerint a termelés már az idei év végére beindulhat. A projekt további érdekessége, hogy először jött létre autógyár az ázsiai országban 100 százalékban külföldi tulajdonrészesedéssel.
Sanghaj ipari körzetében a Tesla 864,8 ezer négyzetméternyi területet vásárolt meg októberben 140 millió dollárért, amit 50 évre kapott meg hasznosításra.
A MarketWatch szerint a tömegterméknek szánt Model3-akat 72 ezer dollárért (kb. 20 millió forintért) dobják majd a kínai piacra.
A Tesla az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése után döntött úgy, hogy gyárat létesít Kínában. A kínai kormány döntése, hogy 25 százalékról 40 százalékra emelte az amerikai autók vámtételét – válaszul a washingtoni kormány vámemelésére –, ugyanis éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, mivel nem rendelkezik helyi gyártással, és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem.
Looking forward to breaking ground on the @Tesla Shanghai Gigafactory today!
— Elon Musk (@elonmusk) 2019. január 7.
Musk szokása szerint tweetben jelentette be a hírt. A tervek szerint egyébként a Tesla Európában – feltehetőleg Németországban – is épít majd egy gigagyárat.
Múlt év végén Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 2019. január elsejétől kilencven napra felfüggesztik a pótvámok kivetését a kínai importcikkekre, hogy ezzel is lehetőséget adjanak a kereskedelmi tárgyalások folytatására. Kína válaszul jelezte, hogy ugyancsak január elsejétől 90 napra felfüggeszti a megemelt importvám kivetését 126 milliárd dollár értékű amerikai gépjármű és járműalkatrész behozatalára. Az intézkedéssel az importvám 40 százalékról átmenetileg 15 százalékra csökken.
Kínán belül éppen azért esett Sanghajra a Tesla választása, mert az ázsiai országban itt a legtöbb elektromos autó, 2017 végén 165 ezer ilyen járművet tartottak nyilván. Az ázsiai országban rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, (new-energy vehicles, NEV) értékesítése – még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tizenegy hónapban 68 százalékkal 1,03 millióra nőtt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?