szerző:
hvg.hu

Nicolas Maduro venezuelai elnök ismét minimálbér-emelést jelentett be, igaz, az összeg az 1800 forintot sem éri el.

A hiperinfláció miatt négyszeresére emelte a minimálbért Nicolás Maduro venezuelai elnök, így a havi bér most 18 ezer bolivár a dél-amerikai országban, ez azonban nem sok,

ugyanis mintegy 6,5 dollárnak felel meg.

Tavaly minden várakozást felülmúló, csaknem 1,7 millió százalék volt az infláció Venezuelában. Ezt az adatot Rafael Guzmán, az ellenzéki többségű venezuelai parlament pénzügyi bizottságának vezetője hozta nyilvánosságra a múlt héten. A kormány évek óta nem közöl hivatalos inflációs adatot.

Venezuela, amely a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik, történetének legsúlyosabb alkotmányos, politikai és gazdasági válságát éli, írja az MTI. Az ország szinte kizárólag kőolajat exportál, és az olaj árának esése és a korrupció miatt a gazdaság összeomlott, ezért szabadult el az infláció.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) november eleji közlése szerint már hárommillió venezuelai menekült el hazájából 2015 óta.

Madurót a múlt héten iktatták be hivatalába, miután tavaly májusban egy vitatott voksolásban ismét megválasztották. A választás eredményét a legtöbb állam, nemzetközi szervezet és a venezuelai ellenzék sem ismeri el. Az elnök a minimálbér emelését új gazdasági tervei között jelentette be hétfőn este. Beszélt arról is, hogy az ország jelentősen megnövelné kőolaj-kitermelését. Maduro az elmúlt két évben tucatszor emelte meg a minimálbért.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Negyedik fiókáját neveli a meleg pingvinpár

Negyedik fiókáját neveli a meleg pingvinpár

Négycsillagos szálloda épül a Mikszáth tér egyik épülete helyén

Négycsillagos szálloda épül a Mikszáth tér egyik épülete helyén

Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Megosztotta az első apa-lánya képet a Viszkis

Sokkoló videót adott ki a magyar rendőrség, fókuszban a mobilozó zombik

Sokkoló videót adott ki a magyar rendőrség, fókuszban a mobilozó zombik

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Didergés és nagy hatótáv vagy komfortos utazás: a villanyautósoknak választaniuk kell

Melyik navigációs app a legjobb? Melyik mennyi mobilnetet fogyaszt?

Melyik navigációs app a legjobb? Melyik mennyi mobilnetet fogyaszt?