Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Nem maradt elég szakember, több területen is problémákat okozhat az állami bürokrácia csökkentése.
Egyre több helyen üt vissza a nagy állami leépítés – írja a Népszava. Mint írták, a köztisztviselői létszámcsökkentés miatt nem a központi vízfejeket csapolták le, hanem a „végeken” küldték el az embereket, emitt azonban egyre több helyen lesz működésképtelen a rendszer.
A lap szerint például hiába próbálná a kormány felvirágoztatni a vízi turizmust, most épp bezárják a hajózási vizsgaközpontok felét, mert nincs elég dolgozó ott. De a zöldhatóság egyes részlegeinél szintén fennakadásokat okoz az, hogy nem maradt elég szakember. Mint írják, ritkán sikerül tartani a nagyobb építési beruházások előtt elengedhetetlen előzetes környezeti vizsgálat 45 napos határidejét. A jellemzően legalább egy hónapos késés hozzáadódik a későbbi építési, vízjogi eljárások szintén több héttel megnövekvő időigényéhez.
Különösen az építési engedélyezéssel kapcsolatban sok az ügyfélpanasz, részben a hivatalok túlterheltsége miatt.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.