Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Harmadannyi a kártalanítás, mint amennyi más hasonló utcákban a lakás ára.
A fővárosi kormányhivatal döntése alapján a kőbányai önkormányzat mindössze 5,5 millió forintos kártalanítás mellett kisajátíthatja az egyik Hős utcai tulajdonos 25 négyzetméteres lakását – írta meg a Népszava.
A lebontás előtt álló társasházban általában 4-6 millió forint körüli összegeket kínál az önkormányzat az ingatlanokért, azonban ezt néhány kivételtől eltekintve a lakók nem fogadják el. Eddig négy esetben indult kisajátítási eljárás, de a másik három ügyben még nincs döntés.
A helyieket segítő Kontúr Közhasznú Egyesület szerint 5,5 millió forintból legfeljebb olyan hátrányos helyzetű településen lehet ingatlant venni, ahol a közelben biztosan nincs munkahely.
A szervezet szerint a kártalanítás összegét egyebek mellett 2017-es ingatlanárak alapján határozták meg, mert „nem állt rendelkezésre” friss adat a hasonló adottságokkal rendelkező Diószegi utcából. A lap mindenesetre ráakadt mostani adatra: 15 millió forintot kell fizetni egy 25 négyzetméteres ingatlanért.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.