szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Visontán továbbra is elviselhetetlen bűzt áraszt a Mátrai Erőmű víztározója. A katasztrófavédelem a helyszínen vizsgálódik.

Mint szerdán írtuk, a Mátrai Erőmű visontai telephelyén levő technológiai víztározóban kén- és foszfortartalmú gáz képződött, feltehetőleg az ott felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt. Emiatt a környéken erős bűz terjeng, a katasztrófavédelem akkor úgy nyilatkozott, hogy a felszabaduló gáz erőteljes szagú, de a lakosságot nem veszélyezteti.

A 444.hu-nak most arról számoltak be a környéken élők, hogy a helyzet azóta nem javult, Visontán elviselhetetlen a bűz. A környező települések iskoláit, óvodáit is értesítették, hogy ne szellőztessenek, és a gyerekeiket úgy kísérjék haza, hogy szájukat, orrukat védik a levegőtől.

A cikk szerint pénteken sokan mentek haza Visontán a munkahelyükről légúti rosszullétre, hasmenésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodva.

A Heves megyei katasztrófavédelem ma újabb közleménnyel reagált. Azt írták, két mobil laborral folyamatosan jelen vannak a Mátrai Erőmű visontai telephelyén és annak környezetében. Az üzem területén lévő technológiavíz-tározóban szerdán kén- és foszfortartalmú gázok keletkezését észlelték, amelyek erőteljes szagot árasztanak. Az erőmű a helyzet kezelése érdekében elkezdte a víz leeresztését és hígítását, emiatt azonban a szag felerősödött. A bűz csökkentése érdekében az üzem leállította a vízleeresztést.

A mobil laborok folyamatosan méréseket végeznek, amennyiben az egészségre ártalmas mennyiségű veszélyes anyagot mérnek, haladéktalanul intézkednek és tájékoztatják a lakosságot a szükséges teendőkről - írták a közleményben.

A Mátrai Erőmű Zrt. Magyarország második legnagyobb erőműve, alig két éve vásárolta meg az Opus Global Nyrt., ami Mészáros Lőrinc és családjának tőzsdei cége, a legnagyobb résztulajdonosa a felcsúti dollármilliárdos, de a feleségének is van közel 7 százalék tulajdonrésze.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Coca-Cola Magyarország tovább karcsúsítja a palackjait

A Coca-Cola Magyarország tovább karcsúsítja a palackjait

Dénes Ferenc: A közpénzlicit megy, a közös gondolkodás nem

Dénes Ferenc: A közpénzlicit megy, a közös gondolkodás nem

Gázolt a vonat Dunakeszin

Gázolt a vonat Dunakeszin

Még a tudósokat is meglepte, amit a NASA űrszondája látott a Napnál

Még a tudósokat is meglepte, amit a NASA űrszondája látott a Napnál

Az ukránok kiszúrták, hogy a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet

Az ukránok kiszúrták, hogy a magyar köztévé Oroszországnak adta a Krímet

Megbüntette az MNB az ügynököt, aki azzal hirdette magát: "ne dolgozz"

Megbüntette az MNB az ügynököt, aki azzal hirdette magát: "ne dolgozz"