Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az ellenőrzések és a próbavásárlások során is az ügyek harmadában talált problémákat a fogyasztóvédelem. A megvizsgált fényfüzérek közt alig akadt, amelyik biztonságos volt.
November közepén kezdődött és december végéig tart az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozata, amelynek keretében eddig 835 üzletet ellenőriztek. A jogsértések aránya 34 százalék volt, 830 próbavásárlást végeztek, 28 százalékot tett ki a kifogásolási arány, országosan pedig 8 millió forint bírságot szabtak ki.
Az ületek és adventi vásárok ellenőrzésekor figyelik az ár feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, a nyugtaadást, a panaszügyintézésről szóló tájékoztatást. A tipikus hibák egyike az, hogy belemérik a csomagolóanyagot is a termék tömegébe, de előfordult az is, hogy a terméket magasabb áron értékesítették a meghirdetett akciós árnál.
A fényfüzérek termékbiztonságát az üzletekben és a vámosokkal együttműködve a határokon is ellenőrzik.
Eddig 64 fajta fényfüzért ellenőriztek, amelyek közül mindössze 8 féle volt biztonságos, a többit levetették a polcokról.
Összesen nagyjából 150 ezer veszélyes fényfüzért vontak ki a kereskedelemből, illetve nem engedtek behozni az országba (a részletes vizsgálati eredményeket itt találja).
A vizsgálatok eredményeiről beszámoló Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára azt is elmondta, hogy az online kereskedelem egyre népszerűbb értékesítési csatorna. 2017 óta 2300 webáruházat ellenőriztek és ezer próbavásárlást végeztek a fogyasztóvédők. A webáruházak jogsértései a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest 2019-ben 17 százalékra csökkent.
Domokos Péter, a Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója elmondta, hogy a fővárosban a karácsonyi fogyasztóvédelmi akció során 52 egységet ellenőriztek eddig, 37 egység esetében nem éltek kifogással a fogyasztóvédők, 9 esetben a helyszínen pótoltatták a hiányosságokat, 6 esetben indítottak eljárást.
Vészjelzés a fogyasztóvédőktől: ejtőernyősök jönnek a szakemberek helyére
Nem tartozik a népszerű foglalkozások közé a békéltetőtestületi tagság. Tolna megyében biztosan nem, hiszen ott újabb pályázatot kellett kiírni a helyi kereskedelmi és iparkamara mellett működő, 2020 januárjától gyökeresen megújítandó békéltetőtestület leendő tagjai és elnöke számára. Ahhoz ugyanis, hogy a testület felálljon, legalább öt jelentkező szükséges, márpedig Tolnában lasszóval is csak négyet tudtak fogni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.