Az északi országok többsége igényt tart a sarkvidék egyes körzeteire, de Oroszország valamennyi vetélytársánál aktívabban igyekszik érvényesíteni akaratát a klímaváltozás miatt egyre elérhetőbbé váló térségben.
Kicsi, de fontos lépést tett Moszkva annak érdekében, hogy teljesen ellenőrzése alá vonja az Oroszország és az Északi-sark közötti térséget. A kormány úgy döntött ugyanis, hogy a jövőben csak azok a külföldi hadihajók kelhetnek át az egyre hosszabb ideig hajózható vízi úton, amelyek legalább 45 nappal az indulás előtt bejelentik szándékukat, részletes leírást adnak magukról és az út céljáról, felengedik a fedélzetre az orosz révkalauzt, s komoly tranzitdíjat is fizetnek. A szabályok megsértőire súlyos büntetés vár, az orosz haditengerészet akár meg is semmisítheti a bejelentés nélkül érkezőket.
Az orosz döntés súlyát növeli, hogy az intézkedés nem csupán az ország területi vizeire, illetve a kizárólagos gazdasági zónára vonatkozik, hanem az USA-t és Oroszországot elválasztó Bering-szorosra is, amelyet Washington egyértelműen olyan nemzetközi vízi útnak tekint, amelynek forgalmát nem korlátozhatják egyes országok. Kamil Bekjasev, az Orosz Tengerjogi Szövetség alelnöke szerint azonban minden teljesen jogszerű, miként az is, hogy az orosz hatóságok bármikor, indoklás nélkül megtagadhatják az átkelés engedélyezését.
Az amerikaiak egyébként nemcsak az északi-tengeri út kisajátítását célzó orosz törekvéseket ítélik el, hanem azt is, hogy Kanada is saját területének tartja az Északnyugati átjárót, amelynek az észak-amerikai kontinensen húzódó szakasza főként a Kanadához tartozó szigetek között fut végig. „Az USA-nak hosszú ideje tartó vitája van az Északnyugati átjárót saját területének tartó Kanadával” – mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Északi-sarkvidéki Tanács Finnországban tartott minapi ülésén. A politikus szavait azonnal visszautasította Chrystina Freeland kanadai külügyminiszter, s közölte: Ottawa számára teljesen egyértelmű, hogy az Északnyugati átjáró kanadai terület, mert az országot nagyon szoros kapcsolat fűzi a térséghez.
Pompeo egyébként nemcsak Kanadát bőszítette fel, hanem a klímaváltozás miatt aggódókat is: Donald Trump elnökhöz hasonlóan ugyanis nem hajlandó súlyos problémaként kezelni a klímaváltozást, s az arktikus jég eltűnésében is csak azt látja, hogy ezzel komoly lehetőség nyílik a nemzetközi kereskedelem fejlesztése és a tengermélyi kincsek kiaknázása előtt. Pompeo annyira kitartott a veszélyt lekicsinylő álláspontja mellett, hogy a résztvevők végül nem fogadtak el közös nyilatkozatot – ami 1996 óta először maradt el.
A térség államai, az USA mellett többek között Kanada, Norvégia, Svédország, illetve Finnország által is törvénysértőnek tartott orosz szabályozás csak része egy átfogó offenzívának. A moszkvai védelmi minisztérium közlése alapján az utóbbi hat évben a hadsereg 475 katonai létesítményt épített a sarkvidéken, s ezek összterülete meghaladja a 700 ezer négyzetmétert. A több ezer katonának helyet adó támaszpontokra az extrém hidegben folytatott hadviselésre alkalmassá tett fegyverrendszereket, köztük az SZ–400-as légvédelmi rakétarendszer sarki változatát, valamint hajók és tengeralattjárók elpusztítására alkalmas eszközöket telepítettek. Az új létesítmények mellett Moszkva a Szovjetunió 1991-es széthullása után elhagyott leszállópályák és radarállomások egy részét is felújította, s 16 olyan kikötőt nyitott meg, amelyek alkalmasak a mélymerülésű hadihajók kiszolgálására.
Az orosz sarkvidéki jelenlét legfontosabb eleme a folyamatosan bővülő jégtörőflotta, s ebben Oroszország toronymagasan vezet a többiek előtt. Az orosz armadának 46 jégtörője van – ebből hat atommeghajtású –, a második helyen Finnország áll tízzel, míg az USA csak öt ilyen hajót tart, s ezek egyike sem atommeghajtású. A hatékonyságban még egyértelműbb a helyzet: az oroszoknak hat nehéz, vastag jégpáncél feltörésére képes hajójuk van, míg az USA-nak egy, a Polar Star, ez viszont jellemzően a Föld másik végén, a Déli-sarkon szolgál. „A jégtörők számítanak a sarkvidék autópályáinak. Oroszországnak autópályái vannak, nekünk pedig kátyús földútjaink” – mondta az amerikai hadsereg fejlesztését szorgalmazó Dan Sullivan alaszkai szenátor.
A jégtörőflottáját 71 ezer tonnás, atommeghajtású óriásokkal tovább erősítő Oroszország közben igyekszik tényekkel is alátámasztani, hogy jogosan próbálja megszerezni a part menti vizeken és a kizárólagos gazdasági zónán is kívül fekvő tengeri területeket, köztük az Északi-sarkot is. Az orosz tudósok azt bizonygatják, hogy a sarkpont közelében lévő tenger alatti vonulatok az Oroszországhoz tartozó Lomonoszov-hátság folytatását képezik, így azok – a fölöttük lévő vízzel és az alattuk rejlő, vélhetően hatalmas mennyiségű olaj- és gázkészletekkel együtt – Moszkva fennhatósága alatt állnak.
Az oroszok 2007-ben még el is küldtek egy kutató-tengeralattjárót az Északi-sarkra, amely elhelyezte az ország zászlaját a tengerfenéken. Igaz, Dánia sem szégyenlős, Koppenhágában azt hajtogatják, hogy a hozzájuk tartozó Grönland nyúlik be egészen a sarkpontig. A vitában elméletileg az ENSZ-nek kellene döntenie, ám a világszervezet szakértői szemmel láthatóan nem sietnek a területi követelések kivizsgálásával, és az elvileg minden érdekelt fél számára kötelező döntés meghozatalával.
A tét pedig hatalmas. Nemcsak azért, mert az arktiszi térségben több ezermilliárd dollárnyi értékű ásványkincs – a szénhidrogének mellett nikkel, vasérc és bauxit – is található, hanem mert ahogy melegszik az Északi-sarkvidék klímája, úgy válik egyre hosszabb ideig hajózhatóvá az útvonal. Az első komoly változás 2017-ben következett be, amikor egy hajó jégtörő segítsége nélkül tette meg a mintegy ötezer kilométeres utat.
A nyugat-európai államokat, Oroszországot és a Távol-Keletet összekötő északi hajóút 30-40 százalékkal gyorsabban megjárható, mint a Szuezi-csatornát érintő vonal, s jóval biztonságosabb is, mint az afrikai és délkelet-ázsiai válságövezetek közelében lévő vízi út. Ha tovább melegszik a klíma – erre pedig nagy az esély –, az útvonal még hosszabb ideig használható marad, s végül Oroszország elérheti több évszázados, korábban többször meghiúsult célját, hogy ellenőrizze a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi országútját.
Az északi útvonal hamarosan a legfontosabb nemzetközi „vízi átjárók” egyike lesz, legalább olyan jelentőssé válik majd, mint jelenleg a Szuezi-csatorna, az Indonézia és Malajzia között lévő Malaka-szoros, vagy a közel-keleti Hormuzi-szoros. „A nemzetközi ellátási lánc megbontásával jóval nagyobb károkat lehet okozni, mint egy katonai támadással. Az egyik hadban álló fél egyetlen katona bevetése nélkül térdre tudja kényszeríteni a másikat” – értékelte Oroszország jövőbeli lehetőségeit a brit Royal United Services intézet elemzője, Elisabeth Braw, aki emlékeztet arra is, hogy a világ országai által exportált árucikkek 90 százalékát részben vagy egészben mintegy százezer óriási teherhajó szállítja.
A tengeri útvonal, illetve a térségben lévő támaszpontok pedig az amerikaiak félelmei szerint alkalmasak lehetnek USA elleni támadások megindítására is. „A sarkvidék most a legfontosabb frontvonalunk” – mondta még januárban az USA Északi Parancsnokságának vezetője, Terrence O'Shaughnessy tábornok. Gyorsan válaszolt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki közölte: „Mi nem fenyegetünk senkit, csak annyit teszünk, hogy a határaink környékén uralkodó politikai és katonai helyzetnek megfelelő védelmi képességet építünk ki.”
NÉMETH ANDRÁS
Nem várom, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz, de attól sem félek, hogy Orbán Viktor után újra diktatúrába rántja az országot – mondja Kis János filozófus, a rendszerváltó ellenzék vezető alakja. Szerinte most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
