Orbán-módra brüsszelezik az uniós pénzekből gazdagodó cseh oligarcha-miniszterelnök

Andrej Babis maga a két lábon járó összeférhetetlenség, hiszen uniós pénzekből gazdagodik. Bűnvádi eljárás folyik ellene, ezért rátámadt a független igazságszolgáltatásra, ami viszont már a cseh polgároknak is sok, tüntetéseken követelik a lemondását.

  • Morvay Péter Morvay Péter
Orbán-módra brüsszelezik az uniós pénzekből gazdagodó cseh oligarcha-miniszterelnök

„Szép idő van, hát az emberek oda járnak koncertekre”

– intézte el Andrej Babis cseh miniszterelnök sommásan azt, hogy a prágai Vencel téren mintegy 120 ezer tüntető követelte a lemondását. Arra utalt, hogy a tüntetésen az ismert színészek mellett népszerű zenészek is felléptek, és szórakoztatták az egész országból összesereglett elégedetlen polgárokat.

Andrej Babis lemondását követelők a Vencel-téren. Lesz-e Pozsony Prágában?
AFP / Michael Czizek

Babis később részben bocsánatot kért ugyan a szavaiért, kitartott azonban amellett, hogy nincs oka lemondani, és hogy csupa hazugság az, amit a tüntetők a szemére vetnek. Sohasem lopott el semmit, sohasem kapott jogtalanul egyetlen cseh koronát sem a hazai közpénzekből vagy az európai uniós támogatásokból – ismételte a milliárdos kormányfő. Szerinte az sem igaz, hogy Csehország kénytelen lesz Brüsszelnek visszafizetni mintegy 17 millió euró támogatást, amit korábban az uniós szabályok megsértésével kaptak a cégei. Többek közt ezt tartalmazza ugyanis az Európai Bizottság (EB) vizsgálatának előzetes eredménye, amit két hete kapott kézhez a cseh pénzügyminisztérium.

Az uniós vizsgálat hivatalosan is megállapította azt, ami amúgy már mindenki számára évek óta nyilvánvaló volt az egyik leggazdagabb cseh vállalkozóval kapcsolatban: Babis politikai és vállalkozói tevékenykedésének összeférhetetlenségét. A miniszterelnök egy – éppen miatta elfogadott – 2014-es cseh törvény alapján kénytelen volt ugyan vagyona döntő részét ideiglenesen rábízni egy formálisan független alapra, az EB auditorai szerint azonban a cégek nyeresége ezek után is az ő zsebében landol, az összeférhetetlenség tehát továbbra is fennáll. Különösen miután Babis vállalkozásai főleg a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a vegyiparban működnek, s uralják Csehországban például a műtrágya és a bioüzemanyag gyártását.

Andrej Babis
AFP

A kormányfő cégei így rengeteg hazai vagy uniós támogatást kaptak és kapnak, s erősen függnek azoktól. 2017-ben csak Babis legnagyobb cége, az Agrofert 922 millió cseh korona – 36 millió euró – agrártámogatást kapott, elsősorban uniós pénzből. Közgazdászok szerint a támogatások nélkül a kormányfő cégei valószínűleg működni sem tudnának, legalábbis veszteségesek lennének. Miniszterelnökként és a legnagyobb kormánypárt vezéreként viszont Babisnak meghatározó befolyása van arra, hogyan alakulnak a belföldi támogatások, ki, milyen kritériumok szerint, mennyi pénzt kap a cseh költségvetésből, miként osztják el az EU-tól érkező szubvenciót. Végül pedig az egyik tagország vezetőjeként Babisnak az unió egész támogatási politikájának az alakítására is van némi ráhatása.

A cseh kormányfő azzal védekezik, hogy ő is csak azt kapja, ami az unióban minden agrárvállalkozónak automatikusan jár, és semmi befolyása sincs a pénzek elosztására. Ez azonban csak részben igaz. A közvetlen kifizetések csak részei annak az óriási összegnek, amit eddig Babis cégei különféle jogcímeken, támogatások vagy adókedvezmények formájában szereztek nemcsak Csehországban, de Szlovákiában és valószínűleg Magyarországon is – vagyis mindenütt, ahol valamilyen vállalkozást vagy termőföldet birtokol. 2017-ben az Agrofert által begyűjtött támogatások értéke meghaladta a 75 millió eurót, és e pénzek nagy részének elosztására Babisnak közvetlen befolyása volt. A miniszterelnök pártja, az ANO 2011 is inkább gazdasági vállalkozás, mint politikai mozgalom. Babis kemény kézzel irányítja politikai birodalmát is, az általa pozícióba emelt miniszterek, képviselők és hivatalnokok – akik közül nem egy az Agrofert korábbi menedzsereiből és alkalmazottaiból került ki – általában mindenhol nagy szorgalommal képviselik főnökük, egyben munkaadójuk érdekeit.

AFP / Michel Czizek

Nem véletlen, hogy az Agrofert által bezsebelt közpénzek mennyisége évről évre folyamatosan nő azóta, hogy Babis politikai pályára lépett, majd kormányzati hatalmat szerzett. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a miniszterelnök maga a két lábon járó összeférhetetlenség. Vállalkozásai ráadásul annyira szerteágazóak – Csehországban például komoly médiatulajdonos is –, hogy szinte egyszerűbb összeszámolni azokat az eseteket, amikor nem kerül érdekkonfliktusba, mint azt, amikor igen.

Babis természetesen tagadja azt is, hogy politikusként gyakran használ illiberális retorikát és módszereket, és hogy igyekszik a saját befolyása alá vonni a bűnüldöző szerveket és a bíróságokat. A már majdnem két hónapja tartó csehországi tüntetéssorozat közvetlen kiváltó oka ugyanis éppen az igazságszolgáltatás függetlenségének a veszélyeztetése volt. Az uniós vizsgálat eredménye csak újabb olajat öntött az elégedetlenség tüzére. Babis ellen évek óta konkrét bűnvádi eljárás folyik csalás gyanújával, mert a Gólyafészek nevű luxusfarmjának a fejlesztésére jogtalanul vett fel mintegy kétmillió eurónyi uniós fejlesztési támogatást. A kormányfő természetesen szeretné megakadályozni, hogy ezért akár börtönbe is kerüljön. Leváltotta a pártja által delegált korábbi igazságügy-minisztert, aki nem tett meg mindent a vizsgálat leállításáért, és április végén „megbízhatóbb” embert ültetett a helyére.

Az új igazságügy-miniszter Marie Benesová egykori szociáldemokrata politikus és legfelső ügyész, ma Milos Zeman elnök közeli embere. A populista, autoriter hajlamú és oroszbarát Zeman pedig Babis legfontosabb politikai szövetségese. Benesová 2013–2014-ben már volt igazságügy-miniszter az éppen Zeman által kreált és az alkotmányos szokások megsértésével fél évig hatalmon tartott átmeneti kormányban. Az eddigi tevékenysége azonban enélkül is komoly aggodalomra ad okot. Korábban is arról volt ismert, hogy a jogállamiság nem sokat jelent számára, és hajlandó politikusok elvárásai szerint befolyásolni az igazságszolgáltatást. Amikor éppen nem volt politikai funkcióban, és ügyvédként dolgozott, akkor is szívesen szolgálta politikus ismerőseit. Az ügyvédi irodája előszeretettel készített feljelentéseket olyan hivatalnokok ellen, akik felhívták a figyelmet a különféle visszaélésekre és a közpénzek elsikkasztására.

Nem csoda, hogy mindez nemcsak az uniónak, de a cseh polgárok nagy részének sem tetszik, és hogy a tüntetéseken folyamatosan emelkedik a résztvevők száma. Babis ennek ellenére továbbra is meglehetősen biztosan ül a miniszterelnöki székben. A kisebbik koalíciós párt, a szociáldemokraták támogatottsága egyre csökken, és pont Babis volt az, aki szociális populizmusával elszipkázta a hagyományos baloldal szavazóit. A párt ennek ellenére kitart a kormányfő mellett, a leginkább azért, mert nincs más választása. Előrehozott választás esetén ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy bejutna a parlamentbe. A kisebbségi kormányt a parlamentben támogató ortodox kommunisták is kitartanak az egyik legnagyobb cseh oligarcha mellett. Megfelelnek nekik Babis illiberális politikai módszerei, és hálásak azért, hogy majdnem harminc év után, bár közvetetten, de ismét részt kaptak a kormányzati hatalomból.

 A cseh tüntetéseknek van magyar vonatkozásuk is. Babis már korábban is rendszeresen azzal vádolta a kritikusait, a független médiát és az ellene tüntetőket, hogy a cseh politikai ellenzék szolgálatában állnak, és ki tudja, ki mindenki pénzeli őket. Az uniós audit előzetes eredményének nyilvánosságra kerülése óta bővített a repertoárján. Átvette jó barátja és részben példaképe, Orbán Viktor módszereit, az ellene folytatott vizsgálatot igyekszik a saját választóinak az egész Csehország elleni brüsszeli támadásként eladni. Bár azt állítja, hogy esze ágában sincs befolyásolni a vizsgálatot, a múlt heti parlamenti felszólalásában, hatáskörét jelentősen túllépve, egyenesen utasította a cseh hivatalnokokat, hogy határozottan cáfolják az uniós könyvvizsgálat eredményeit. Azt is kijelentette, hogy a vizsgálat a visegrádi négyek elleni bosszúhadjárat része. Brüsszel Babis szerint mondvacsinált okokkal bünteti a közép-európai országokat, leginkább őt és Orbánt azért, mert elutasítják a menekültkvótákat és kritizálják az Európai Bizottságot.

MORVAY PÉTER / POZSONY