Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Pénzmosással és korrupcióval vádolják Lamine Diackot, a vád szerint 3,45 millió euróért segített orosz doppingeseteket eltussolni.
Az ügyészek négy év börtönbüntetés és 500 ezer euró bírság kiszabását kérik a Nemzetközi Atlétikai Szövetség korábbi elnökére, Lamine Diackra, akit korrupcióval és pénzmosással vádolnak a Párizsban zajló perben.
A szenegáli ex-sportvezető elismerte, hogy szigorúbban kellett volna vezetnie a szervezetet, arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy fia, Papa Massata Diack - aki ugyancsak vádlott az eljárásban, de mivel Szenegálból nem adják ki, távollétében zajlik a per - és vele kapcsolatban lévő társaságok 2011 és 2015 között miért utaltak 600 ezer eurónak megfelelő összeget a bankszámlájára. A most 87 éves Diack 1999 és 2015 között volt az IAAF elnöke. Papa Massata Diack a szövetség marketingjogainak kezelőjeként állítólag több millió dollárt szedett be, de ennek az összegnek csak egy része, mintegy negyede került az IAAF kasszájába.
Az ügyben további négy vádlott szerepel: Habib Cissé, Diack volt ügyvédje, Gabriel Dollé, aki az IAAF doppingtesztjeit felügyelte, valamint az orosz szövetség korábbi vezetője, Valentyin Balahnyicsev és Alekszej Melnyikov edző.
Diack ellen a vád többek között az, hogy körülbelül 3,45 millió eurót kapott orosz sportolóktól azért, hogy doppingeseteket tussoljon el. A bíróságon elhangzott, hogy ennek köszönhetően számos orosz atléta indulhatott nagy versenyeken, például a 2012-es londoni olimpián is.
A vádpontok között elhangzott továbbá, hogy Diack a szponzorációval és a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos tárgyalásokon további másfél millió dollárt kapott orosz forrásból, amivel Macky Sall 2012-es szenegáli elnökválasztási kampányát támogatta, cserébe azért, hogy lassítsa az oroszok elleni eljárásokat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.