Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Előkerül a hármas metró, a Biodóm és a „parkolási maffia” is.
Interjút közölt a Népszava Havasi Gáborral, Budapest újonnan felállított korrupcióvizsgáló bizottságának elnökével.
Havasit a Momentum jelölte a bizottság élére, és több jogásszal és külsős szakértővel együtt lát neki a munkának. A bizottságban két fideszes tag is lesz.
A vizsgálandó ügyek között említi a hármas metró kocsijainak felújítását, ahol a rosszabb - és oroszabb - ajánlat nyert, ahogy Havasi fogalmaz, "fapados" kocsikkal. Belenéznek majd az állatkert melletti Biodóm költségeibe is, amelyet "nagyra nőtt fóliasátornak" nevez Havasi. Foglalkoznak továbbá a dugába dőlt e-jegyrendszerrel is.
Havasi szerint ellenzékből aligha reménykedhetnek abban, hogy valódi nyomozás lesz a felderített ügyekből, de a feljelentéseket megteszik, és igyekeznek megnehezíteni, hogy a rendőrség félretolhassa az aktákat.
A bizottság cégvezetőket, igazgatótanácsi tagokat és városvezetőket is meg fog hallgatni, köztük lehet Tarlós István volt főpolgármester is. Az érintetteknek azonban nem kötelező megjelenniük.
Havasi azt mondja, teljesen szabad kezet kaptak, így nem lesznek védett ügyek, még a parkolás körüli korrupció sem.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.