Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy magas rangú uniós diplomata megerősítette az EUrológusnak, hogy a hétfő délutáni uniós nagyköveti tanácskozáson a teljes, költségvetéssel kapcsolatos csomagot napirendre tűzik és szavazásra bocsátják. Vagyis a tagállamoknak állást kell foglalniuk a következő hétéves költségvetés, a helyreállítási alaphoz szükséges saját források rendszere és a jogállamisági mechanizmus ügyében is.
Ahogy korábban is megírtuk, a költségvetéshez és a saját források rendszeréhez egyhangúság, a jogállamisági feltételekhez minősített többség kell. Vagyis az első két kérdésben egy ellenszavazat elegendő a folyamat blokkolásához. Egy magyar vétó – amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivő és Varga Judit igazságügyi miniszter is megerősített – forrásunk szerint
további késlekedést jelent és válságba taszíthatja az EU-t.
A szavazásra azért is szükség van, hogy a tagállamok és az uniós intézmények vezetői tisztán lássanak. Éppen ezért az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke a soros elnökséget ellátó Németország kancellárjával folyamatos kapcsolatban vannak és áttekintik a további lehetséges lépéseket. Megerősítették, hogy a színfalak mögött nagyon komoly tárgyalások folynak, kérdés, hogy ez pár óra alatt eredményre vezethet-e.
Mindenesetre holnap az európaiügyi miniszterek is találkoznak, minden bizonnyal ők is tárgyalni fogják a témát, csütörtökön pedig az állam- és kormányfők videokonferencián vesznek részt. Amennyiben az ellentétek nem oldódnak fel, akkor elkerülhetetlen lesz egy ezzel a témával foglalkozó uniós csúcstalálkozó összehívása – hiába alkudoztak és jutottak eredményre egymással a vezetők júliusban öt nap alatt, ugyanezekben a kérdésekben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.