Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Eddig legalább Bulgária korruptabb volt nálunk, most azonban velük és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országa lettünk a Transparency International korrupcióérzékelési indexe szerint. A most kiadott, 2020-ról szóló elemzés arra jut: a kormány arra használja fel a járványt, hogy tovább erősítse a hatalmát és hogy még több közpénzt alakítson magánpénzzé.
2010-ben az EU kilencedik legkorruptabb országának számított Magyarország a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexe szerint, azóta pedig szinte minden évben hátrébb csúsztunk a listán. Eddig legalább Bulgária mögöttünk volt, most azonban elkészült a TI legfrissebb listája, és ebben már a bolgárokat sem utasítottuk magunk mögé:
Magyarország, Bulgária és Románia hármas holtversenyben áll az EU utolsó helyén.
A 0-tól 100-ig tartó skálán, ahol a 100 a tökéletesen korrupciómentes állam, pontosan ugyanúgy 44 pont lett a magyar és a román teljesítmény, mint egy éve ilyenkor, az európai listán a bolgárok javítása miatt csúsztunk hátrébb. Globálisan a 180 ország közül egy helyet javítottunk, a 70.-ről a 69. helyre jöttünk fel. Hogy értsük, mit jelent Bulgáriával egy szinten lenni korrupciós kitettségben: arról az országról van szó, ahol tavaly az év botránya az volt, hogy az alvó miniszterelnököt aranytömbök, pénzkötegek és a fegyvere mellett fényképezték le titokban.
Azt már korábban, a nemzeti együttműködés rendszerét elemző sorozatunkban bemutattuk, hogy véletlenről szó sincs, amikor arról beszélünk, hogy egyre korruptabb hely Magyarország, a most elért utolsó hely teljesen tudatos munka eredménye. A Fidesz 2010-ben hatalomra kerülve rendszerszinten alakította át és tökéletesítette az addig is létező korrupciót, egyedi megvesztegetések helyett más utat választott: előbb a törvények átírásával meggyengítette a korrupció elleni védekezőképességet, közben a megbízható embereivel töltötte fel azokat a testületeket, amelyeknek a feladata a kormány ellenőrzése volna, és így várta, hogy a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus pénzosztása meginduljon. A TI mostani jelentése innen veszi fel a fonalat, és azt elemzi, hogy 2020-ban hogyan haladtak tovább ezek a folyamatok.
A NER igazi sikertörténete: a magyar korrupció reformja
Kevés ügyben tudott a Fidesz olyan alapos, hatékony, igazi újdonságokat hozó reformer lenni, mint a magyar korrupció átalakításában. A NER tíz évét összegző sorozatunk mostani részében az előző évtized korrupcióval foglalkozó kutatásait mutatjuk be: ha ezeket egymás mellé rakjuk, látjuk, hogyan épült teljesen új alapokra a rendszer.
A koronavírus-járványra adott válaszokkal a kormány nem csupán a demokratikus kulisszák lebontását gyorsította fel:
„Míg a válságkezelésre szánt források mennyisége önmagában is elmaradt az elvárható szinttől, azok hasznosulása több mint kérdéses, mivel a támogatásban részesülő projektek egy része sokkal inkább szolgálta az új nemzeti tőkésréteg túlélését, semmint a gazdaság hosszú távú válságállóságának megerősítését”
– áll az elemzésben.
Erre példaként azt hozták fel, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiosztott 83,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásból a Mészáros Lőrinchez köthető Hunguest Hotels fejlesztéseinek támogatására, valamint Balaton környéki jachtkikötők és luxusszállodák fejlesztésére is jutott, míg a válság által leginkább érintett budapesti szállodapiac kimaradt a programból.
A kormány a járvány elleni védekezés ürügyén a közérdekű adatok nyilvánosságára is újabb csapást mért – olvasható a jelentésben. Egyrészt a közérdekű adat-igénylések megválaszolására rendelkezésre álló 15 napos határidőt a háromszorosára növelte. Másrészt az Alaptörvény újabb, a közpénz fogalmát újradefiniáló módosításával a kormány megnyitotta az utat az előtt, hogy tovább gyorsuljon a közpénzek magánvagyonná alakítása. Itt külön megemlítik a felsőoktatási intézményeik kiszervezését: az új rendszer a „világhírű alapítványi magánegyetemek működési modelljét mímeli, a valóságban azonban az egyetemfenntartó alapítványok közpénzből működnek és a hatalom bizalmát élvező személyek irányítása alatt állnak”.
A TI megpróbálta azt is számszerűsíteni, hogy mekkora volt a korrupció növekedési áldozata. Úgy számoltak: ha 90 százalékkal kisebb lett volna a közbeszerzések túlárazása az elmúlt évtized utolsó éveiben, akkor az 0,7–1,3 százalékponttal emelte volna meg a gazdaság éves növekedési ütemét. 2019-ben 4,6 százalék helyett 5,4 százalékkal nőhetett volna a gazdaság, a 2020-as visszaesés pedig a várható 6,5 százalék helyett 5,7 százalék lehetne.
Dánia és Új-Zéland a legjobbak |
A korrupcióérzékelési indexet a Transparency International 12 szervezet 13 felmérése alapján, üzletemberek és szakértők értékeléseiből kiindulva állítja össze. Ahogy a neve is mutatja, nemcsak konkrét ügyeket gyűjtenek össze, hanem azt nézik, hogy az adott országban a közszférát mennyire érzik korruptnak. A világ legkevésbé korrupt országai 2020-ban e szerint Dánia és Új-Zéland voltak, ezek a maximálisan elérhető 100 pontból 88-at szereztek. 85–85 pontot kapott Finnország, Svájc, Svédország és az élboly egyedüli autoriter államaként Szingapúr. Az Egyesült Államok 67 pontja évtizedes mélypontot jelent. Közép- és Kelet-Európa legjobban teljesítő állama, mint 2012 óta mindig, Észtország, 75 ponttal. A lista végén Szíria (14), Dél-Szudán (12) és Szomália (12) állnak, ott az állami intézményrendszer meg sem próbálkozik a közjó szolgálatával. |
Ami a közbeszerzéseket illeti, ott folytatódott a korábbi tendencia: miközben papíron törvényes volt az eljárások nagy része, a kormányhoz közeli cégek az általuk megnyert közbeszerzések 51 százalékában egyedül, versenytárs nélkül indultak 2019-ben, majd 2020 elejére ez az arány 68 százalékra nőtt – idézi a TI a Korrupciókutató Központ elemzését.
A járvány előtt hét éven át nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, ennek ellenére a gazdaságunk súlyos szerkezeti problémái továbbra is megmaradtak. A jelentés arra a megállapításra jut:
A jogállami rombolás és az azzal szorosan összefüggő központosítás és rendszerszintű korrupció lehet a fő oka annak, hogy a soha nem látott európai uniós támogatás ellenére az elmúlt évtizedben sem sikerült ráállítani a magyar gazdaságot a befogadó, vagyis a társadalom széles rétegeit magával ragadó növekedési pályára.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.