Házkutatás egy miniszternél hiányos vagyonnyilatkozat miatt – Franciaországban

Franciaországban komolyan veszik a közéleti szereplők vagyonnyilatkozatát, ennek issza levét a kisvállalkozók ügyeivel foglalkozó miniszter, aki "megfeledkezett" néhány apróságról.

  • Lengyel Miklós Lengyel Miklós
Házkutatás egy miniszternél hiányos vagyonnyilatkozat miatt – Franciaországban

171 ezer eurót keres a transzparenciát vizsgáló hatóság Alain Griset miniszteren, akinek szolgálati lakását átkutatták a nyomozók. A hatóság egy olyan befektetési számlán találta a pénzt, amelyet a miniszter kifelejtett a vagyonnyilatkozatából. Már ez is elég kínos, de az már kifejezetten törvénysértő, hogy a befektetési számlára honnan is érkezett a pénz. A miniszter ugyanis korábban a kisvállalkozók helyi szövetségének észak-franciaországi elnöke volt. Ennek a szövetségnek volt egy ingatlancége, és innen jött a pénz a magán befektetési számlára!

Alain Griset 1991 óta vezette a szervezetet, tavaly júliusban került be a francia kormányba, és akkor mondott le tisztségéről. A politikus azt állítja, megállapodott a Kisvállakozók szövetségének vezetőségével, hogy egy ingatlanügyletből származó 130 ezer eurót a saját számláján kamatoztat. "Csakhogy ez törvénytelen!" – kommentálta az ügyletet a transzparenciahatóság vezetője.

A miniszter arra hivatkozik, hogy az ügyletből csak 19 200 eurós haszna származott, és azt vissza is fizette a kisvállalkozók szövetségének.

Az ügyészség adócsalás és pénzmosás gyanújával indított nyomozást a miniszter ellen Lille városában, ahol korábban Alain Griset irányította a Kisvállakozók szövetségét. Ez szélesebb körű vizsgálat – írja a Le Monde. Kiterjed ugyanis mindazokra az esetekre, amikor a szövetség pénze a mostani miniszter magánszámláin landolt. Griset azt állítja, hogy baráti megállapodásról volt szó, amely éveken át jól működött.

Kérdés ezek után, hogy az államfő, illetve a miniszterelnök meddig ragaszkodik ahhoz, hogy a miniszter megtartsa szolgálati lakását, amely épp a pénzügyminisztériumban van Párizsban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.