Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Várhatóan októbertől lehet majd pályázni az ingyenes bérletekre.
Ezeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet a DiscoverEU programban, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg – közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, az uniós program mentora és a programhoz kapcsolódó EP-képviselői munkacsoport vezetője szerdán.
Ujhelyi közleménye szerint miután a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt tavaly felfüggesztették az utazási pályázatot, ezért a lehetőségből akkor kimaradt tizennyolc évesek idén újra jelentkezhetnek majd az ingyenes európai vonatbérletekre. Összesen mintegy hatvanezer jegyet osztanak szét a felnőtt kort elérő fiatalok között, ebből jut majd Magyarországnak több mint ezer. Az utazások időpontját a korábbi szabályokhoz képest rugalmasabbá teszik, értelemszerűen azokra a járvány vége után kerülhet sor.
A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján.
A program pilot-időszakában több mint 350 ezer európai fiatal jelentkezett a lehetőségre, közülük több mint 70 ezren jutottak ingyenes vonatbérlethez. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre közel tízszeres volt a túljelentkezés, a program pedig számos elismerést, például európai nívó-díjat is elnyert. Az EU következő hétéves költségvetésében az ingyenes Interrail-bérletprogram (DiscoverEU néven) immár saját büdzsét kapott az Erasmus+ keretében, így a következő években is biztosított a jövője.
Ujhelyi István bejelentette azt is, hogy aktívabb kapcsolatot fognak kiépíteni a következő időszakban a tagállamokkal, amelyek saját kampányokat és programokat építhetnek majd a DiscoverEU keretében utazó európai fiatalokra. Minden tagállamban szervezni fognak például egy „meet-up” találkozót a résztvevőknek, ami Magyarországon várhatóan Budapesten lesz. A képviselője hozzátette: több olyan magyar önkormányzat is van, amely csatlakozott már ehhez a programhoz, de szeretné ezt a kört minél szélesebbre nyitni és abban is bízik, hogy előbb-utóbb a magyar kormány is partnernek mutatja majd magát a DiscoverEU kapcsán; eddig ugyanis egyetlen ezzel kapcsolatos kezdeményezésére sem reagáltak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.