Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Nitrogénművek hat vállalkozását és két másik céget büntetett meg a versenyhivatal.
Jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására – állapította meg a Bige László nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-ről és vállalkozáscsoportjáról a Gazdasági Versenyhivatal.
A versenyfelügyeleti eljárásban összesen 11 hazai cég volt érintett, amelyek közül kettő vétlennek bizonyult, így velük szemben a GVH megszüntette az eljárást. A kilenc kartellező vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az egyikük a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért.
A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértésekre a Versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki a Nitrogénművek hat érintett vállalkozására, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re
– olvasható a szervezet közleményében.
A GVH vizsgálatának eredménye szerint a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalkozások
A Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatóság szerint a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások célja az volt, hogy korlátozza a Nitrogénművek termékeinek szabad árazását, valamint a helyettesítő termékek beszerzését és értékesítését. A cég és forgalmazói továbbá a vevők egymás közötti felosztására is törekedtek.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a múlt héten vádat emelt Bige László és öt munkatársa ellen. Az ügyészség szerint az érintettek 2011 és 2016 között leértékelten adtak műtrágyát nagykereskedőknek, amelyek aztán piaci áron értékesítették tovább azt, a hasznon pedig osztoztak Bigéékkel. A Nitrogénművek később közleményt adott ki, amelyben azt írták: az ügyészség vádjai alaptalanok. A vállalkozó korábban azt mondta a vizsgálatokról, hogy szisztematikus hadjárat indult ellene a hatóságok bevonásával. A művelet feltételezett irányítójaként Csányi Sándort nevezte meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.