A Toshiba is feldarabolja önmagát

Részvényesi nyomásra Japán egyik legrégebbi konglomerátuma is több részre oszlik fel, hogy az egyes részlegek hatékonyabban működjenek, és növekedjen az egyes ágak tőzsdei értéke. A héten az amerikai GE is hasonló tervet jelentett be.

  • hvg.hu hvg.hu
A Toshiba is feldarabolja önmagát

Az 1875-ben alapított cég – az infrastruktúra, a félvezetők és az eszközgyártás terén – három különálló vállalatként folytatja tovább. A vállalatra óriási részvényesi nyomás nehezedett, különösen a 2015-ös könyvelési botrány óta, amikor is több mint 1 milliárd dollárral eltúlozta a profitját. Akkor a cég teljes vezetése lemondott.

A Toshiba tervei szerint a teljes átszervezés 2023 második felére valósul meg. Egyes szakértők azonban a folyamatot túl lassúnak vélik, és szerintük szerencsésebb lenne egy éven belül végrehajtani azt. A japán vállalati kultúrában nem jellemző a nagy vállalatok feldarabolása.

Napokkal korábban az USA egyik ikonikus vállalata, a két évtizede még a világ legértékesebb cégének számító General Electric jelentette be, hogy üzleti tevékenységét ugyancsak három cégbe szervezi át, és több tevékenységtől megszabadul.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.