MI-ügynök a HR-osztályon: Mire figyeljünk?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
Ha nem vállalta volna a bírságot, azonnal leszállították volna a vonatról.
Néhánya nappal ezelőtt a Redditen felbukkant egy történet, amely szerint 40 ezer forintra büntettek meg egy utast a MÁV egyik belföldi járatán, ugyanis a jegyén nem szerepelt a második keresztneve. Ez állítólag úgy derült ki, hogy a kalauz elkérte a személyiét, amin viszont az utas teljes neve szerepelt.
Az, hogy az okmányon és a jegyen ugyanaz a születései dátum volt feltüntetve, valamint a családnév és első keresztnév is megegyezett, nem fogadta el a jegyellenőr, és felszólította az utast, hogy amennyiben nem fizeti ki a büntetést, amit „átruházott utazási igazolvány” miatt szab ki rá, akkor azonnal leszállítja a vonatról.
Az Index szerint MÁV reagált a Redditen megosztott történetre és közölték, hogy a jegyvizsgálók célja nem a büntetés, ugyanakkor a személyszállítási törvény úgy fogalmaz, hogy az az utas jogosult utazásra, aki az utazási okmány által azonosítható módon vette igénybe a szolgáltatást, legyen az névre szóló jegy, bérlet vagy kedvezményre jogosító irat.
„Ha a névre szóló jeggyel, bérlettel nem az utazik, vagy a kedvezményt nem az veszi igénybe, akinek a nevére szól, akkor az visszaélésnek számít, amely esetben a kollégáinknak nincs mérlegelési lehetősége: büntetést kénytelenek kiszabni, méghozzá – a megállapított menetdíj vagy pótjegy díján felül – 25 ezer forintos pótdíjat” − írta a MÁV Kommunikációs Igazgatósága.
Hozzátették, amennyiben a pótdíjat nem fizeti meg a helyszínen, vagy nem adja meg az adatait a büntetés későbbi megfizetéséhez, a szabálytalanul közlekedő utas kizárható az utazásból. Ha az utas 15 napon belül be tudja mutatni az adott utazásra vonatkozó érvényes jegyét, bérletét vagy kedvezményre való jogosultságát, akkor mérsékelhető a büntetése. Amit még fontos tudni, tömegközlekedési eszköztől függ, milyen díj van érvényben. Vasúti utazásnál 2600, autóbuszosnál 2500, míg a HÉV-nél 1–6000 forint a pótdíj összege utólagos bemutatás esetén.
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A hatóságot hamis adatokkal és manipulált képpel félrevezetve vitték ki az országból Gustav Klimt Afrikai herceg című festményét – ez lett az eredménye az elsőként a HVG által megírt botrányos történet hatására Lázár János által elrendelt vizsgálatnak.
Politikai üggyé vált az Európai Bíróság tavaszi döntése egy devizás lízingszerződésről. Még nem tudni, az adósok mekkora köre járhat ezzel jól.
Bár a kormány mind az ipari, mind a háztartási méretű szolárfejlesztéseknél behúzta a féket, a kapacitások bővülnek, sorra dőlnek a rekordok.
A kormánybiztos aggodalmai nem jutottak el a katonakoporsókról és a kerítést átvágó Magyar Péterről készült kamuvideók készítőihez.
Hétfőn vált le a Nemzetközi Űrállomásról a magyar kutatóűrhajóst is szállító Dragon űrhajó. Kövesse velünk, cikkünk folyamatosan frissül!
Ki kellene mondani: a kárpátaljai magyar katonákat az orosz hadsereg katonái ölték meg. Stark Tamás történész írása.