Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Azt, hogy a szaúdiak szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatukat Szíriával, szépen bizonyítja, hogy az ország új vezetőjének első hivatalos külföldi útja is Rijádba vezetett.
Szaúd-Arábia és Katar közölte, hogy rendezi Szíria fennálló tartozását a Világbankkal szemben, ami segít az országot a háború utáni újjáépítésben és a közszféra béreinek finanszírozásában – írja a Financial Times.
A mintegy 15 millió dollárra rúgó összeg lesz az első pénzügyi támogatás, amit Rijád folyósít az országnak azóta, hogy tavaly megbukott Bassár el-Aszad rendszere, amelynek az öbölbéli királyság határozott ellenfele volt. Aszadot ugyanis elsősorban Irán támogatta és az iráni-szaúdi viszony sosem volt túl rózsásnak nevezhető.
„Ez a kötelezettségvállalás megnyitja az utat a Világbank-csoport számára, hogy több mint 14 év szünet után újraindítsa Szíria támogatását” – áll a két országnak a Világbank és az IMF vasárnapi washingtoni ülésén kiadott közös nyilatkozatában.
Szíria gazdaságát a több mint egy évtizede tartó háború és a széles körű szankciók tönkretették, ami komoly kihívást jelent a Hajat Tahrir al-Sam iszlamista csoport egykori lázadói által vezetett új kormány számára.
Azt, hogy a szaúdiak szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatukat Szíriával, szépen bizonyítja, hogy az ország új vezetőjének első hivatalos külföldi útja is Rijádba vezetett.
A szíriai jegybank elnöke és az ország pénzügyminisztere több mint két évtized óta először vett részt a héten a Világbank és az IMF washingtoni ülésén.
Ez volt Szíria új kormányának első amerikai látogatása azóta, hogy az Aszad-rezsim decemberben az ellenzéki erők villámoffenzívája után megbukott. Azóta Szíria új kormánya igyekszik újjáépíteni az ország diplomáciai kapcsolatait a regionális és globális hatalmakkal, valamint a nemzetközi pénzügyi intézményekkel.
Az IMF és a Világbank tisztviselői hangsúlyozták a szíriai hatóságoknak, hogy hiteles gazdasági adatokra és a jegybank újjáépítésére van szükség.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.