Előre szól majd a NAV, hol bukkannak fel az ellenőrei

Rendszeresen nyilvánosságra hozza majd a NAV az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője.




A kínaiak viszik az európai cégeket, mint a cukrot

A növekvő politikai bizonytalanság hatására visszaeshet a felvásárlási és fúziós tranzakciók száma 2017-ben az előző évi várakozásokhoz képest. Míg 2016-ban a vállalatok 64 százaléka számított növekedésre, idén már alig több mint a fele. A Roland Berger Private Equity Outlook tanulmányát különböző európai prognózisok alapján készítették, de kiegészítve a görög és angol kilátásokkal, amelyek még az átlagnál is borúlátóbbak.


Morbidnak tűnik, de működik: bérelhető hivatásos gyászolók

Profik, udvariasak, jól öltözöttek és diszkrétek – ezt ígéri a brit Rent-A-Mourner (magyarul: Béreljen Gyászolót!) nevű vállalkozás a temetésekre kikölcsönözhető munkatársairól. A HVG hetilapban bemutatott szolgáltatás lényege, hogy óránként és fejenként 45 fontért bárki bérelhet tőlük hivatásos gyászolót, aki végigsírja a szertartást, de legalábbis bánatos képet vág, akárki legyen is az elhunyt.


Matolcsy alelnökétől újabb hatáskört vettek el

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke már nem felel a pénzügyi stabilitásért a jegybanknál – derült ki a Világgazdaság szerint Hivatalos Értesítő pénteki számából. A terület Matolcsy György jegybankelnökhöz került.




Drágultak a lakáshitelek, a személyi hitelekről nem is beszélve

A háztartások új lakáscélú hiteleinek átlagos kamatlába enyhén emelkedett januárban, a szabadfelhasználású jelzáloghitelek költsége gyakorlatilag nem változott, de a személyi hiteleké érzékelhetően megugrott - közölte hétfőn megjelent jelentésében az MNB.




NGM-tanácsadó: utolértük Svédországot

Ma már minden hatodik szülő dolgozik harminc órát meghaladó munkaidőben a gyes, illetve a gyed mellett – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója. Közölte, hogy a nemek közötti itthoni bérkülönbségek Svédország szintjére csökkentek.




És akkor nyugdíjasok szájából elkezdték kiénekelni a sajtot

Hízeleg a kormány a nyugdíjasoknak, mert szükség lenne a munkájukra, ha már a beruházások a kommunizmus bukása óta nem látott mértékben megzuhantak. Épülhet a falusi űrközpont, Kasszás Erzsi berobbant a köztudatba. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.