A Valutaalap Simor kezébe adná inkább a kasszakulcsot

A kormány két dologhoz ragaszkodna a jegybanktörvénnyel kapcsolatban - tudta meg a Magyar Nemzet. Egyrészt, hogy megmaradjon a törvényben a harmadik alelnök kinevezésének joga. Másrészt, hogy a devizatartalék felhasználásával továbbra is a monetáris tanács rendelkezzen. Az uróbbi meglepő fordulat: úgy néz ki, ezt a nemzetközi szervezetek kérhették a hitelük védelmében.







A CNN a Malév-csődről forgatott Ferihegyen

Richard Quest, a CCN Business Traveler című programjának műsorvezetője és az őt kísérő stáb forgatott Budapest turisztikai látnivalóiról, valamint a Budapest Airport helyzetéről a Malév csődje után - közölte a Budapest Airport. A tervek szerint a Budapesten forgatott riportműsort június 14-én sugározza a CNN hírtelevízió.


Tíz németből nyolcnak nem tetszik az eurózóna-kötvény ötlete

A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió. A Francois Hollande francia elnök által szorgalmazott, a berlini vezetésben viszont elutasításra talált elképzelést a lakosság csupán 14 százaléka támogatja. A németek 7 százaléka nem tud dönteni az ügyben.



Orbán jövő héten elárulja szándékait

Keddig postázzák a gazdasági konzultáció kérdőíveit. A kormány azt várja az állampolgároktól, igazolják legújabb intézkedéseit. Miniszterelnöki levél is lesz mellé, várhatóan hasonlóan drágán, mint az előző nemzeti konzultációknál. Valószínű, hogy a kabinet most is előre tudja, mit akarnak a magyarok.


Nem tágít a 300 forintos szinttől az euró

A bizonytalan euróövezeti kilátások nyomása alatt a 300-as euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken a forint árfolyama. Az eurót délután négy órakor 299,72 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök délutáni 299,74 forint után.


Leálltak a reformok Görögországban

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó megállapodásban rögzített reformok - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.


Tényleg rövidebb lehet a Déli Áramlat

Az orosz Gazprom lemond arról, hogy a Déli Áramlat gázvezetéket Ausztriáig építse - derül ki a cég lapjában megjelent cikkből, amelyet az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézett. Ez azt jelentené, hogy a vezeték csak az olasz-osztrák határig, Tarvisióig fut majd.


ÁSZ: pazarlóan gazdálkodott a Garantiqa 2007-2010-ben

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. tevékenységét a 2007-2010 közötti időszakban a garanciavállalási tevékenység csökkenő eredményessége, a működés során pazarló gazdálkodás jellemezte - mondta Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke a számvevőszék pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.



Elárulta az NGM, miről beszélt Orbán Simorral és Matolcsyval

Az Orbán Viktor kezdeményezte pénteki találkozón a miniszterelnök tájékoztatta Simor Andrást, a jegybank elnökét és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert az európai uniós csúcs eredményeiről - reagált az Indexen megjelent cikkre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


PSZÁF: nőttek a magyar bankrendszer kockázatai

A pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a 2012. évi első kockázati jelentése alapján.