Az EKB öt hete nem vett államkötvényt

Az Európai Központi Bank (EKB) - immár ötödik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.



Goldman Sachs: államcsőd jöhet, ha nem lesz IMF-hitel

Stabil növekedést jósolnak Kelet-Európának 2013-tól kezdődően a Goldman Sachs elemzői: Magyarország mellett Csehország és Lengyelország profitálhat leginkább a nyugat-európai konjunktúra várható élénküléséből - mondta a GS Kelet-Európa szakértője az APA osztrák hírügynökségnek. Mindamellett Magdalena Polan figyelmeztetett: vannak országspecifikus kockázatok.



200 millióval többe kerül az 1-es és 3-as villamos felújítása

Az eredetileg becsült nettó 690 millió forint helyett nettó 888 millió forintért tervezi meg a nyertes konzorcium a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. által az 1-es és a 3-as villamos vonal korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és a tervezői művezetésre kiírt nyílt közbeszerzést; az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Templeton: "szeretjük, amit mások utálnak, és ez illik Magyarországra"

A legtöbb magyar állampapírt tulajdonló külföldi befektető, a Franklin Templeton Investments alapkezelő cég bízik a magyarországi befektetéseiben és "felszíni ügyeknek" ítéli meg a magyar kormány IMF/EU-hitelfelvételét gátló vitákat - jelentette a Bloomberg hírügynökség a Templeton egyik vezetőjét idézve.




Ilyen lehet Matolcsy új adójának nagy testvére

Az európai uniós pénzügyi tranzakciós adó keretében a kötvény- és tőkeműveletekre 0,1 százalékos, míg a származékos ügyletekre 0,01 százalékos adót vetnének ki az elképzelések szerint; az adóból akár évi 57 milliárd euró is befolyhatna az uniós költségvetésbe, ami jelentős többletbevételt jelentene a jelenleg csak tagállami befizetésekből gazdálkodó uniós büdzsé számára - közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.


A Naptól várják a görög államadósság csökkenését

Napenergia-termeléssel és -értékesítéssel tervezi segíteni az államkassza szanálását Görögország. A tervezett állami napenergia-projekt, a Helios 60 ezer új munkahelyet teremthet - közölte a görög energiaügyi miniszter a Die Zeit hétfői számában.


Csőkkenőben van a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 29,29 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.



"Magyarország vélhetően külön útra lépne Európában"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap a tranzakciós adó tervéről számolt be hétfői számában, a Financial Times Deutschland című német üzleti lap pedig a kelet-európai bankrendszer kilátásairól szóló cikkében írt Magyarország helyzetéről hétfőn.



Így korszerűsítik a vasutat Budapest és Esztergom között

Az Északi Vasúti Duna-híd és Pilisvörösvár közötti vasúti szakasz korszerűsítése során 29 kilométeren újítják fel a vasúti pályát, valamint második vágány is épül Aquincum és Pilisvörösvár között – közölte hétfőn a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.


A német cégek többsége rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét

A német vállalatok 68 százaléka rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, és a kilátások romlására számít 55 százalékuk - ismertette Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara főtitkára a szervezet új konjunktúra felmérését hétfőn Budapesten.


Már a svéd gazdaság is bajban van

Lefelé módosította hétfőn Svédország idei gazdasági növekedéséről szóló előrejelzését a kormány arra hivatkozva, hogy az euróövezeti problémák őket is jócskán érintik.



Learatták az első magyar energiaerdőt

Csak két évbe telt, és összesen 120 hektárnyi, ipari célú felhasználásra termelt energiaerdőt "arathatott le" a legnagyobb somogyi erdőgazdasági cég. Elégetni a pécsi Pannon Power fogja a nagy mennyiségű fát.


Lejjebb csúszott délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 29,29 pontos nyitás után tovább csökkent hétfőn délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 218,68 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 118,74 pontos, 0,68 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 89,45 ponttal alacsonyabb.