szerző:
MTI/hvg.hu

A német vállalatok 68 százaléka rossznak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, és a kilátások romlására számít 55 százalékuk - ismertette Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara főtitkára a szervezet új konjunktúra felmérését hétfőn Budapesten.

A német cégek csupán 27 százaléka számol javuló üzleti lehetőségekkel, ugyanakkor 24 százalékuk romló helyzetet vetít előre. Ugyanez a helyezet az árbevételre és az eredményre vonatkozó előrejelzésekben is. Sefer Stevan, az NMIKK elnöke közölte: a befektetési környezet romlott, a felmérés szerint a cégek 67 százaléka elégedetlen a magyar adórendszerrel, ráadásul a vállalkozások 62 százaléka elégedetlen a jogbiztonsággal, emellett a cégek 87 százaléka elégedetlen a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával, ami valamennyi ágazatra érvényes.

Ha most kellene eldönteni, hogy újra befektetnének-e Magyarországon, a német cégek 71 százaléka tenné ezt, ami 9-12 százalékkal alacsonyabb a három évvel ezelőtti felmérés eredményénél.

A vállalatok kétharmada rossznak ítéli az ország gazdasági helyzetét, 2012-re a cégek több mint a fele romló gazdasági helyzetre számít.

A legvonzóbb befektetési célpontokat vizsgálvaMagyarország már csak a 10. helyen szerepel, ami látványos romlást jelent a tavalyi 4. hely után. A régió más országai lényegesen kedvezőbb értékelést kaptak. Az első helyen Lengyelország szerepel, amelyet Csehország és Szlovákia követ. A felmérés szerint Magyarország rendelkezik alkalmas helyi beszállítókkal, és minőségük is megfelelő. Nem javult azonban a fizetési fegyelem, ami elsősorban az építőiparban okoz nagy elégedetlenséget.

A beruházási kedv is lényegesen visszafogottabb, mint az előző évben: csaknem minden harmadik cég a fejlesztési kiadások csökkentését tervezi és mindössze egy negyede akar többet beruházni, mint tavaly. Azok a cégek fejlesztenek többet, amelyek elég eredményesek és azok, amelyek elégedettek az általános üzleti környezettel.

A legnagyobb gondot a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága és a jogbiztonságba vetett bizalom csökkenése jelenti a cégek számára. A kiszámíthatósággal a megkérdezettek két harmada „nagyon elégedetlen”, további 23 százalék „elégedetlen” – gyakorlatilag senki nem volt „elégedett”. Hasonló mértékű elégedetlenség mutatkozik a jogbiztonság, a közbeszerzések átláthatósága és a korrupció visszaszorítása tekintetében.

Az NMIKK felmérése reális, de azt is hangsúlyozni kell, hogy "a korábbi években mért, a németnél gyorsabb magyar gazdasági növekedés adósságból volt finanszírozva" - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A tervezett tranzakciós adó mértékéről még nincs döntés, a bevezetés dátuma 2013 - felelte újságírói kérdésre az államtitkár.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

Elképzelhető, hogy a paradicsom és a retek is megterem a Marson

Elképzelhető, hogy a paradicsom és a retek is megterem a Marson

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

Őrizetbe vette a rendőrség "az osztrák Józsefet" a világtól elzártan élt holland család miatt

Őrizetbe vette a rendőrség "az osztrák Józsefet" a világtól elzártan élt holland család miatt

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát