Miért kell már megint reform, és mibe kerül ez nekünk?

Akkor gondoljuk, hogy fejlődik az ország, ha jobban élünk. A jobb élet pedig azt jelenti, hogy általában minden polgár (de legalábbis a jelentős többség) gazdagodik, az életminőségünket kifejező nemzetközi objektív mutatószámok (például a HDI humán fejlettségi index, WEF versenyképességi index) javulnak, egyre kevesebben szorulnak a társadalom perifériájára, a jövőnket is biztatónak látjuk, s nő a bizalom egymás, a munkaadónk, üzleti partnereink és az intézmények iránt. A jó gazdaságpolitika ezt célozza.




Népszabadság: jönnek az egészségügyi adók

Keddi számában a Népszabadság a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tanulmányát idézve azt írja: nemcsak az egészségügyi kiadásokon nyesnek, hanem az ezeket fedező bevételeket is növelné a kormány.



Alig mozdult estére a forint

Röviddel 20 óra előtt 270,86 forinton állt az euró a délután négy órakor elért 270,87 forint után, reggel hét óra körül 272,80 forinton volt.


Német gazdaságkutató: Legyenek végre megbízhatóak és kiszámíthatóak!

A megbízhatóságot, a hosszú távú kiszámíthatóságot kellene mindenek elé helyeznie a magyar kormánynak, az e téren eddig mutatott teljesítménye, különösen német szempontból, kimondottan aggályos – mondja a hvg.hu számára adott telefoninterjúban Christian Dreger, a neves német gazdaságkutató intézet, a berlini DIW (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung) osztályvezető kutatója.



NGM: az államadósság jelenti a legnagyobb veszélyt

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elemzése szerint a szocialista kormányok nem tudtak megfelelő gazdaságpolitikai választ adni a kor kihívásaira, s nyolcévnyi kormányzásuk alatt újra elfutott Magyarország GDP-arányos államadóssága.



Fidesz: programhiba okozta a bércsökkenést a közszférában

A fideszes Balla Mihály, a Fidesz-KDNP által létrehozott bér- és adómonitoring bizottság tagja elmondta: munkájuk során kiderült, hogy a közszférában is vannak olyan munkavállalók, akiknek a januári bérében nem szerepel a kompenzáció, holott ennek a vonatkozó kormányrendelet alapján meg kellett volna történnie.


Elindult az OTP

Viszonylag derülátó nemzetközi hangulatban mérsékelten emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hétfőn.



Erősödött a forint a nagy bejelentés előtti nap

Egy határozott irány volt ma a forintpiacon, a csökkenés. A kormány reformcsomagjának bejelentése előtti napon a hazai fizetőeszköz kora délutánig valamennyi főbb devizával szemben erősödött, s a nap végéig jellemzően meg is őrizte az elért szinteket.