Épületfelújításra pályázik a Gellért Fürdő

Pályázat indult a működő műemlék gyógyfürdők rekonstrukciójának támogatására; a pályázati keret 2,5 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás mértéke beruházásonként maximum 1,1 milliárd forint lehet.


Másfél havi csúcson a forint a bankközi devizapiacon

A bankközi devizapiacon egész nap erősebb volt a forint csütörtökön, mint szerdán, az eurót fél négy tájban 248,30/40 forinton jegyezték, csaknem két forinttal gyengébben a szerdai 250,20/40 forintos árfolyamnál.


Változatlan szinten tartja az EKB az irányadó kamatot

Az Európai Központi Bank a 2 százalékos szinten hagyta csütörtökön az irányadó kamatot. A kamatszint 2 és fél éve ezen a szinten áll, legutóbb az EKB 2003 júniusában határozott egy fél százalékpontos mérséklésről.


Tizenkétmilliárdos egészségügyi beruházás Debrecenben

Megkezdődött Magyarország történetének legnagyobb, az Európai Unió által támogatott, Auguszta-programnak nevezett egészségügyi beruházása Debrecenben. A teljes áron 12,12 milliárd forintba kerülő beruházáshoz 9 milliárd forintot az EU, 1,71 milliárd forintot a központi költségvetés, 1,3 milliárd forintot pedig az egyetem saját forrásként biztosított.


BÉT: csökkent a részvényforgalom októberben

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma októberben 10,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, kétszeres árfolyamértéken számolva 979,7 milliárd forintot tett ki. A BUX index értéke egy hónap alatt 2424 ponttal, 10,6 százalékkal csökkent, október végén 20 525 ponton állt.


GfK: csak váratlan kiadásokra teszünk félre pénzt

A szeptember-októberi időszakban kis mértékben csökkent a lakosságon belül a megtakarítással rendelkezők aránya; a legtöbben váratlan kiadások fedezésére tartalékolnak csak - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön közölt felmérése.


Magyar tejtermelőké a Parmalat

150 magyar agrárvállalkozót és vállalkozást tömörítő, a hazai tejtermelés 18-20 százalékát előállító Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft. tulajdonába került a Parmalat Hungária Rt.




Bejöhet a gémmanipulált kukorica Európába

Újabb genetikailag módosított termék, egy GMO-kukorica importjára adott engedélyt az Európai Bizottság, immáron az ötödiket azóta, hogy tavaly feloldották az újabb engedélyek kiadására elrendelt tilalmat.


Elhunyt Burda asszony

Életének 96. évében, csütörtökre virradóra, családja körében elhunyt Aenne Burda, a legnagyobb német divatkiadó tulajdonosa – közölte Offenburgban a Burda médiacsoport.


Az ausztrálok elállnak Ferihegy privatizációjától

Az ausztrál Macquarie Airports, a világ második legnagyobb repülőtér-üzemeltetője nem vesz részt a Budapest Airport Rt. privatizációjában. Az ÁPV Rt. két héte szólította fel a pályázó cégeket, hogy ismét nyújtsák be pályázati anyagaikat.


Vészkombájnok

Állat-egészségügyi kérdésként kellene kezelni a madárinfluenzát - állítják egybehangzóan a hazai állatorvosok. Egyenesen blöffnek tartják a humánegészségügy vakcinagyártási kísérletét, amely szerintük inkább csak pánikkeltésre volt jó.


Szűnőben a lakásépítési láz

Az idén szeptember végéig 23 278 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 38 385 új lakásra adtak ki építési engedélyt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.



Evás furcsaságok

Nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani tényleges jövedelmüket az egyszerűsített vállalkozói adót fizető polgárok. Az adóhatóság ugyanis csak a bevételről tud igazolást adni, a költségeket viszont sokszor még az érintettek sem tudják pontosan.


A Novartis gyógyszercég felvásárolta a Chiront

Száz százalékban a svájci Novartis gyógyszercég tulajdonába kerül a Chiron Corporation, miután a kaliforniai Chiron biotechnológia cég igazgatósága elfogadta a Novartis részvényenként 45 dolláros árajánlatát.