Erős ütemben nő az orosz GDP, s vele együtt az infláció is
Oroszországban októberben három hónap óta a legerősebb ütemben bővült a hazai össztermék - főként a szolgáltatások jó teljesítményének köszönhetően -, ugyanakkor az infláció is gyorsult.
Oroszországban októberben három hónap óta a legerősebb ütemben bővült a hazai össztermék - főként a szolgáltatások jó teljesítményének köszönhetően -, ugyanakkor az infláció is gyorsult.
MTI
Stagnáltak a lakóingatlanok árai Nagy-Britanniában ez év októberében. Az októberi stagnálás azt jelenti, hogy az elmúlt 12 hónapban az átlagos árak csak 3,9 százalékkal emelkedtek - derül ki a Halifax jelentéséből.
MTI
A szakértők az utolsó egyeztetéseket végzik azon az élelmiszergazdasági etikai kódexen, amelyet Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter javasolt az ágazat szereplőinek a nyár végén.
MTI
Nehezen hasonlíthatók össze az egyes vagyonkezelési tevékenységekhez kapcsolódó díj- és költségelszámolások az ügyfelek számára - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) befektetéskezelésről végzett témavizsgálatából.
MTI
A forint hétfőn gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 249,50/70 forinton jegyezték, csaknem egy forinttal erősebben a péntek délutáni 248,75/85 forintnál.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,55 pontos csökkenéssel, 21779,10 ponton nyitott hétfőn, amely a pénteki záró értékhez képest ez 0,20 százalékos gyengülés. A megkérdezett szakértők eltérően ítélték meg a részvényárfolyamok hétfőn várható alakulását.
MTI
Hétfő reggel tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, mert a meteorológiai előrejelzések szerint tartósnak ígérkezik az enyhe időjárás az északi féltekén.
MTI
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok hétfőn további enyhe visszaeséssel kezdenek, mert a múlt héten megjelent amerikai adatok vegyes kilátást mutatnak a gazdasági növekedés számára. Óvatosságra intik a befektetőket a párizsi zavargások is.
MTI
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerint többszöri figyelmeztetése ellenére a magyar kormány ismét nem tett lépéseket a költségvetésének kiigazítására, ezért újból elmarasztaló határozat született.
MTI
Engedély nélkül, magántulajdonú ingatlanon épülnek az M5-ös autópálya Szegedtől a röszkei határállomás felé tartó több mint fél kilométeres szakaszának szervizútjai és csomópontja. A tulajdonos birtokháborításért perel.
unknown
Tetőrendszerekhez, oldalfalakhoz teherhordó profilokat, tető-és homlokzatburkolati elemeket gyárt majd a Ruukki új magyarországi telepén, amelyet 9 millió eurós (2,125 milliárd forint) beruházásként Biatorbágy ipari parkjában építenek fel - közölte a cég.
MTI
A Budapest Airport privatizációjáról szóló ez év júniusi kormányhatározat október 26-án publikált módosítása egyértelművé tette, hogy permentesen értékesítik a BA Rt. 75 százalék mínusz egy szavazat tulajdoni hányadot megtestesítő részvénycsomagját, mert a privatizációs szervezet helyt áll az új tulajdonost esetleg érő károkért.
unknown
Olyan előnyhöz juthat az ország a Budapest Airport (BA) Rt. sikeres privatizációja révén, amely 6-8 hónap múlva már elérhetetlen, hiszen más repülőterek is pályáznak régiós vezető szerepre - mondta Veres János pénzügyminiszter.
MTI
Befektetői garanciákkal tűzdelt kormányhatározattal igyekezett körülbástyázni a kabinet a Budapest Airport Rt. új privatizációs pályázatát. Továbbra is elégedetlenek az előző kiírást meghiúsító dolgozói érdekképviseletek, amelyek részt kérnek maguknak a cégből.
unknown
Az Európai Bizottság helyzetjelentése szerint nem biztos, hogy az Európai Unió tíz új tagországa, köztük Magyarország az általuk tervezett időpontban készen állnak majd az euróövezeti csatlakozásra.
MTI
Újabb németországi autógyár jelentett be leépítési terveket. Ezúttal a Ford német érdekeltségénél csökkentik a létszámot mintegy ezer fővel az év végéig, elsősorban korai nyugdíjazással, mindamellett a cég vezetése nem zárta ki, hogy jövőre "igazi" elbocsátások is lesznek.
MTI
A tavalyelőtti eggyel és a tavaly hárommal szemben idén már tíz dollármilliárdos él Kínában - állapította meg az amerikai Forbes magazin.
MTI
Az idén várhatóan negyvenezer új lakás épül Magyarországon - közölte Csabai Lászlóné, az MSZP lakáspolitikusa.
MTI
Péntek reggel a kőolaj ára, gyors profitkivételben a csütörtöki drágulás után, ismét enyhült a szabadpiacon, mert a befektetők nem bíznak további jelentős drágulás lehetőségében, tekintettel a szokatlanul barátságos időjárásra is. Csütörtökön az okozta a hirtelen kiugrást, hogy a legfrissebb adatok szerint októberben minden várakozást felülmúlva növekedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban, és ettől megerősödtek az amerikai gazdasági növekedés gyorsulásába vetett remények.
MTI
A Balatoni Halászati Rt. várhatóan 930 millió forintos árbevétellel és 80-85 milliós veszteséggel zárja az idei gazdasági évet - közölte a cég vezérigazgatója egy haltelepítési bemutatót követő sajtótájékoztatón.
MTI