Tegnap volt a világ legforróbb napja
Legalábbis amióta mérik a hőmérsékletet.
Azt mondják, nagyot gyengülhet a forint, és literenként 41 forinttal több adót kell fizetniük az autósoknak jövőre.
hvg.hu
Ezt derül ki a CIA vizsgálatából, amely 189 ország italozási szokásait mérte fel. Magyarország a tizenhatodik a világranglistán.
unknown
Az egyik kulcsfontosságú feladat, hogy legális kereteken belül minimalizáljuk az elért hozamok után fizetendő adó mértékét. Ebben lehet segítségünkre a középtávú befektetésekhez kialakított tartós befektetési számla (TBSZ). A Bankmonitor összegyűjtötte a 10 legfontosabb információt, amelyet mindenkinek ismernie kellene erről a lehetőségről.
Bankmonitor
Milyen fázisban lehetnek a soroksári vagy záhonyi vegyianyag-elosztó terminállal kapcsolatos tárgyalások, és a Direkt36 cikkében napvilágra került információk alapján mennyi realitása lehet egy budapesti beruházásnak? – erről beszélgettünk Salát Gergely Kína-szakértővel.
Tiszóczi Roland
Már nem folyik ki víz a Balatonból, amit részben a magas vízállás, de inkább az új balatoni hajók feljuttatása miatt kezdtek leereszteni a Sión. A vízügy szerint a felhajózás a feszes ütemtervnek, az alapos előkészítésnek, és a csapadékosabb időnek is köszönhetően a lehető legkisebb vízveszteséggel járt.
hvg.hu
Kódolni lehet azt, hogy éles tiltakozás várható a javaslatok miatt.
Lengyel Miklós
A nyári középhőmérséklet eközben országos átlagban 1,74 Celsius-fokkal nőtt meg.
MTI
A pesszimista jövőkép szerint a század közepétől nagy területen jelentősen több napon fog 40 mm feletti extrém csapadék hullani.
hvg.hu
Nagyobb hiánnyal indította a kormány az évet, mint 2020-at, 2021-et és 2022-t együttvéve. A kamatkiadások megduplázódtak egy év alatt, a lakossági fogyasztás pedig nagyon visszaesett.
hvg.hu
Nagyon visszaesett a belföldi vendégéjszakák száma. Ezzel együtt viszont berobbantak a külföldi turisták.
hvg.hu
A többség azzal sem ért egyet, hogy ezzel az ország elveszítené identitása egy részét.
hvg.hu
Ugyan tizenhárom éve dől a magyar fociba a pénz, az első európai szinten is nagy igazolási hírt csak most láttuk, és azt is egy olyan focistától, akit 16 évesen elvittek az országból. Több más magyar focista példája is mutatja: lehet sikert elérni a magyarországi utánpótlásban, de csak nagyon keveseknek.
Sztojcsev Iván
Ugyanazok a tüzek, amelyek sötétségbe borították New Yorkot pár hete, továbbra is égnek, és valószínűleg még egy ideig égni is fognak. Jelenleg nagyjából 500 erdőtűz tombol az országban.
hvg.hu
Az olajcég alá tartozó szlovák Slovnaft jelenleg a szankcióktól mentesen exportálhat orosz olajból finomított termékeket Csehországba, és a magyar külügy azt szeretné, ha ez még legalább egy évig így maradna.
MTI
MTI
hvg.hu
Majdnem annyi pénzt adott a Liverpool Szoboszlai Dominikért, mint amennyi a magyar válogatott többi 23 kerettagjának piaci értéke együtt, az NB I-ből pedig utolsóként az FTC-t is leelőzte.
hvg.hu
A városban építési tilalmat rendeltek el, a polgármester szerint egyszerűen „túlcsordult” a település.
hvg.hu
Azt egyelőre mindenki titkolja, hogy sikerült-e a miniszterelnök lányának a korábbi szerződések alapján az adásvétel.
hvg.hu
A Vimazi nevű startup célja, hogy a más gyártók által jellemzően a 3–4 perces átlagsebességű futókra optimalizált lábbeliket még inkább személyre szabja.
HVG
Rekordokat döntött a napelemes piac Magyarországon, olyannyira, hogy a minisztérium állításai szerint lényegesen át kell írniuk a megújuló energiaforrások arányára vonatkozó előrejelzésüket.
MTI
MTI
hvg.hu