Tetszett a cikk?

A Carmen népopera, a Köztársaság téren a helye – gondolják az aktuális igazgatók. 1982, 1993, 2000 – Bizet Carmenjének legutóbbi felújításai az Erkel Színházban. Most megint felújították a dalművet, a címszerepben a figyelemre méltó Vizin Viktóriával.

Bizet: Carmen
március 1., március 4., Erkel Színház

Vizin Viktória
Saját Carmen - nagyszerűen
© Gramofon
Bizet operáját 1876 óta játsszák Budapesten: előbb a Nemzeti Színházban, majd az Ybl-palotában. Egy francia rendező, René Terrason nevéhez fűződik az 1982-es felújítás. Tizenegy évvel később Szikora János rendezésében frissült föl a darab. 2000-ben a münsteri színházzal kibontakozó együttműködéssel indokolták, hogy a főigazgató-intendáns, Szinetár Miklós rendezésében, francia nyelvű előadásban mutassák be a Carment. Ekkor néhány fényképezőgépes, napszemüveges turista és egy kokaincsempészésre használt óriási játékmackó volt hivatott a jelenhez közelíteni Prosper Mérimée ízig-vérig romantikus történetét. A színpadkép már 2000-ben is ügyetlennek, nehezen kezelhetőnek látszott, azóta még nyilvánvalóbbá vált, hogy a kopott kulisszák, a rossz anyagból készült ruhák, a gyermeteg koreográfia mind-mind elviselhetetlen provincializmust sugároznak.

Ehhez a környezethez kellett volna alkalmazkodnia Vizin Viktóriának a címszerepben. Ő azonban fölülemelkedett az egész helyzeten, és megoldotta a majdnem megoldhatatlant: részt vett a produkcióban, de a saját Carmenjét alakította - nagyszerűen. A néhány éve Chicagóban élő, a világ jelentős operaházaiban (például a Covent Gardenben) szép sikereket arató magyar mezzót régen hallottuk Budapesten. Vizin Viktória hangja olyan tökéletesen megfelelt a szerepnek, hogy már-már az a benyomásunk: Bizet anno erre az orgánumra írta a szólamot. Minden tartományban szépen és könnyen szól, ahol kell, erőteljes, magvas, másutt légiesen karcsú. Mint a gazdája. Vizin teljes értékű, intelligens alakítást nyújtott. Megőrizte a szerep alapvetően romantikus voltát, de apró gesztusokkal jelen idejűvé vagy inkább időtlenné, mindenkor érvényessé tette a figurát. Nem ragadt le a szívdöglesztő vamp sztereotípiájánál. Amikor Lilas Pastia kocsmájában Don José először mutat tétovaságot, Carment még röpíti a saját érzelmi energiája, de az arcán már földereng a csalódás és a megvetés. Az alak tehát föl van építve.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Kovácsházi István most vette át Don José szerepét, és hajlamosnak látszik arra, hogy a tudatos szerepépítést a maga eszköztárába integrálja. Még nem „végzett” a tizedessel, de jó irányba halad. Hogy el is érje a célt, jó énekmestert vagy korrepetitort kell találnia. Escamillót a nagyon fiatal Molnár Levente énekelte, akit most afféle bariton jolly jokerként használnak. Hallottunk már nem egy lírai baritont a torreádor szerepében, rutinos énekeseket, akik megoldották a helyzetet. Molnárnak – korából adódóan – hiányzik a gyakorlata, így aztán a kiadós tapsok ellenére is csak félsikernek értékelhető fellépése.

A Carmenben is komoly feladata lenne a kórusnak és a statisztériának. Ezek a szereplők azonban utoljára Kovalik Balázs Turandot-rendezésének premierjén voltak úgy a színpadon, mint akik ezt a munkát tekintik hivatásuknak, és nem csak a szolgálatot akarják letudni.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?