Tetszett a cikk?

December 6-áig tart az a népszavazás, amelyet egy magánszemély kezdeményezett még októberben lényegében a golfcentrum megépítése ellen. Korábban már írtunk a Budapest Gate projektről, ami egy ingatlanfejlesztési beruházás Bicske határában, ahol a tervek szerint egy golfpálya, több villa és kiszolgáló intézmények, tehát egy önálló városrész épülhetne föl 2010-ig.


Hátat fordítanak?
A népszavazást még november 5-én hitelesítette a jegyző, mely után Pitt Sebestyén, a városfejesztési bizottság elnöke, Hetlinger Zoltán, az MSZP és Tessely Zoltán, a Fidesz képviseletében igyekezett gyorsan elhatárolódni a kezdeményezéstől.

Kelemen András országgyűlési képviselő és a népszavazási kezdeményezést támogató Összefogás Bicskéért Egyesület vezetője  azt nyilatkozta: nincs ellenükre a beruházás, ha nem vonják belterületbe a területet. Az egyesület egyébként képviselteti magát a helyi testületben is, ezért meghatározó a véleményük. A Fejér megyei Hírlap újságírójának a kérdésére, mely szerint akkor is a belterületbe vonás ellen kampányolnak-e, ha tudják, hogy ezzel a város több száz millió forinttól eshet el, a képviselő nem adott egyértelmű választ.
 
Az üggyel kapcsolatban a helyileg illetékes jegyző elmondta, a tiltakozások hátterében valószínűleg a tájékozatlanság és az információhiány állhat, mivel a területet mindenképpen belterületbe akarták vonni.
Az ügy részleteiért kattintson a Fejér megyei Hírlap cikkére.

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete