Hisztérikus védjegyviták: abszurdnak tűnő ügyek is válhatnak véresen komollyá
Miközben a nemzetközi vállalatok milliárdokat költenek imázsukra, rendszeresen rossz néven veszik, ha a vetélytársaik is javítanák saját megítélésüket.
Miközben a nemzetközi vállalatok milliárdokat költenek imázsukra, rendszeresen rossz néven veszik, ha a vetélytársaik is javítanák saját megítélésüket.
Jelentősen nagyobb lehet az agy egyik területe, ha valaki depressziós, egyszersmind szorong is – állítják az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói.
Amikor a hatalom képviselői visszaélnek a pozíciójukkal, és megtehetik, hogy ők mondják meg, hogyan éljek, azt elfogadhatatlannak tartom - nyilatkozta a HVG-nek a 77 éves Kossuth-díjas színész-rendező, aki elmondta azt is, hogy mit kérdezne a miniszterelnöktől, ha találkozna vele. Portréinterjú Lukáts Andorral.
Máshogy gondolunk már a robotokra, mint a járvány előtt.
Pillanatok alatt álltak le a globális multiknak beszállító magyar cégek a koronavírus-járvány kitörése után. A Dunántúl már mutat életjeleket, Kelet-Magyarországon sokkal súlyosabb a helyzet.
Tudománytalan viták, félelemkeltő rajzok, bírósági csaták és véres utcai felkelések kísérték az első nagy, egy évszázadon át húzódó oltásellenes vitát, amelyben időnként a szabadságjogok győztek, de a végén a vírus vesztett.
Egy meglepő ötletből lett jól menő családi vállalkozás Nizzában, miután rövid idő alatt kiderült, hogy az emberek örülnek, ha a postás egy nagy dobozzal csönget be hozzájuk, és még jobban, ha abból egy gázzal töltött léggömb repül elő egy üdvözlőkártyával vagy egy kis ajándékkal.
Európa 14 országában van jelen az a lengyel cégcsoport, amely most Magyarországon is belefog a munkaerő-toborzásba.
Orbán Viktor alig három évvel lesz fiatalabb a következő választási kampányban, mint Horn Gyula volt 1994-es győzelme idején. A NER-gazda és választói öregedését a kormányban is problémaként azonosították, amelyet a sajtóban és a közösségi médiában igyekeznek ellensúlyozni.
Alkotmányozó többség a parlamentben, katonás szellem az államigazgatásban, nem egészen önzetlen kínai segítség – ez ma Srí Lanka. A családi hatalom bebetonozásának kísérletét a koronavírus-járvány is segítette.
Spiró György Sajnálatos események című színpadi művében Kádár János shakespeare-i figura, akit halála után "sötét alakok" akarnak feltámasztani. A HVG ajánlója.
Az ablaktörlő állítgatása is büntetendő lehet, mert ugyanúgy elvonhatja a vezető figyelmét, mint mondjuk az sms-ezés vagy a zeneszámok keresgélése. Lehet, hogy ez meglepően hangzik, de érthetőbb, ha tudjuk: az érintőképernyő van a háttérben. A felismerés egy viszonylag szerencsés balesethez kötődik.
A brit Thomas Cook csődjét követően újabb tulajváltás a turisztikai cég magyarországi leányvállalatánál, az egykori N-U-R Neckermann-nál.
A koronavírus elleni vakcina fejlesztése problémamentesen halad, de a világ gyanakodva figyeli, hogy az oroszok mintha elkapkodnák a dolgot.
Könnyen lehet, hogy rábukkantak, mitől borul el úgy az alkoholisták agya, hogy aztán nem bírják letenni a poharat.
Törökország földközi-tengeri terjeszkedése nemcsak a regionális stabilitást, de a NATO kohézióját is fenyegeti. Mintha még mindig kísértene a 100 éve született, de papíron maradt sevres-i béke.
Bűnbe csábító szexualitás, bűntudat és lelki elszigeteltség. Vészjósló, fülledt atmoszféra. A díszvendég című film a HVG ajánlójában.
Az ókorra nyúlik vissza a koronavírus-járvány alatt újra felfedezett erkély eredete. Számos funkciója mellett egykor a balkon volt a vezeték nélküli összeköttetés a magánszféra és a külvilág között.
Közösségi tevékenységre gründolt céget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A második negyedévben 13,6 százalékkal esett a GDP. A járvánnyal járó bénultság oldódása után az a nagy kérdés, hogy a következő hónapok visszapattanást vagy visszavánszorgást hoznak-e.
A világ problémáiból identitások, majd divatok lesznek - aztán elmúlnak. A bioszféra katasztrófája ügyében semmilyen valódi intézkedés nem történt, a Black Lives Matter dühét profi marketingesek csatornázták - a járvány viszont átalakította a világot. Vélemény.
Akiknek nincsenek anyagi gondjaik, azoknak az alvásuk is teljesebb – mondták ki amerikai kutatók egy pár évvel ezelőtt végzett felmérés eredményeit összegezve.
Számos óvintézkedés bevezetésével indult az új tanév Németország több tartományában, de a virológusok szerint ez is kevés lesz a járvány második hulláma ellen, ezért a Merkel-kabinet már megkezdte a felkészülést arra az esetre is, hogyha újra be kell zárni az iskolákat.
Párizs külvárosából indult, ütődöttnek gúnyolták, mégis a csatárok csatára lett Nicolas Anelka, a Netflix pedig most dokumentumfilmben meséli el a történetét.
Legalábbis annak, aki tanulószobát rendez be. Ha bútorokat nem kell venni szeptemberre, átlagosan 30 ezer forintos pluszköltséggel kell a családoknak számolni.
Eredményesnek látszik az Orbán-kormányok büntetőpolitikája, a rendszerváltás óta még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált bűncselekmények száma, mint tavaly. A nyomozó hatóságoknak így most van idejük a "döglött ügyek" vizsgálatára is.
Nevet és részben tulajdonost is váltott a Promid Consulting Kft., amelyet másfél éve Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, valamint Antal Dénes és Márkus Balázs alapítottak
Orbán Viktor szívesen kérkedik azzal, hogy a nemzeti érdek szerinti geopolitikát követ. A fehéroroszországi események azonban zavarba hozták a magyar kormányfőt.
Váratlan és érthetetlen volt fél évszázada, hogy a magyar filmszakma kulcsfigurája, Herskó János – karrierjét derékba törve –, a korabeli szóhasználattal élve, disszidált. A rendező főiskolai osztályának végzős hallgatói csakúgy, mint a korábbi tanítványok közül számosan, mesterük távozását elárulásukként élték meg.
Jugoszláv bukás és felemelkedés történet, és élménybeszámoló egy a londoni karriert dániai nyugalomra váltó újságírótól a HVG ajánlójában.
Magyarország egyik legnépszerűbb papját leállította a saját egyháza. Elvégezte ugyanazt, amit nagyban a NER. Pedig a megújuláshoz az esélyt éppen ezek a saját hangon, hiteles és autonóm személyként megszólalni képes "sztárok" adnák. Vélemény.
Az indexesek mellett tüntető katolikus pap, a színművészeti egyetem kormányzati lenyúlása ellen lemondásukkal tiltakozó tanárok – ritkán tapasztalt morális kiállások színesítették az elmúlt hetek belpolitikáját. A jóval általánosabb becsicskulást ugyanakkor a nemzedékeken átívelő tapasztalatok és az Orbán-kormány megalkuvókat jutalmazó politikája is segíti.
Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti kapcsolatok váratlan normalizálása új, békésebb Közel-Kelet hajnalát is jelentheti. De a palesztin ügy háttérbe szorult, a figyelem pedig Szaúd-Arábiára összpontosul.
A velencei filmfesztivál versenyprogramjába kapott meghívást a rendező külföldi sztárszereposztással készült első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman, amely a Lengyelországban díjazott színházi rendezésének továbbgondolása. Mundruczó Kornél a HVG-nek adott interjúban beszél a külföldi és hazai filmes viszonyokról, valamint az SZFE körüli botrányról.
Adócsalás gyanújával tartóztatták le Kerekes Ferenc milliárdos vállalkozót, akinek azonban az lehet a fő bűne, hogy elmulasztotta a politikai kapcsolatépítést.
Ciklusról ciklusra veszít jelentőségéből a parlament, amit a mostani, a félidős mérleg is jól illusztrál. Kevesebb interpelláció és módosító javaslat, egyre rövidülő viták és ritkuló parlamenti ülésnapok. Az országgyűlés így mára teljesen elvesztette a kormány ellenőrzésével kapcsolatos szerepét.
Belarusz sajnos rossz helyen fekszik, sorsáról a szabadságot maguk is lábbal tipró államok döntenek vagy a Kelet-Európát makacsul nem értő nyugati vezetők.
Szubjektív lapajánló.
Iskolaigazgatókat és tanárokat kérdeztünk az iskoláknak küldött járványügyi intézkedési tervről. Általános vélemény, hogy az ajánlások nagy része nem megvalósítható. A szaktárca szerint igen, ha pedig mégsem, akkor hordjanak az idősebb diákok maszkot.
Trump tanácsadója ezt állítja.
Másfél óráig szorongtak öten ötven méter magasan.
Véget érhet egy fejezet.
Egy szállodát ért merényletben legkevesebb tízen meghaltak.
Csak nem tudni, miként.
Vadai Ágnes üzent Fekete-Győrnek. Szerinte Gyurcsány „többet tett az Orbán rendszer leváltásáért, mint bárki az ellenzéki oldalon”.
Mármint az NB 2-ben.
A Budakeszi mellett található területet a civilek tiltakozása nyomán és az önkormányzat rendelkezése értelmében nem lehet beépíteni.
Tállai András lehet bánatos a borsodi derbit követően.
Több mint tízezren vonultak az utcára Bangkokban.
Szokatlan horgászbaleset Ausztráliában.