135 éve kezdődött és azóta is tart a harc az oltásellenesek és a tudomány között
5 perc
2020.08.24. 15:00
Tudománytalan viták, félelemkeltő rajzok, bírósági csaták és véres utcai felkelések kísérték az első nagy, egy évszázadon át húzódó oltásellenes vitát, amelyben időnként a szabadságjogok győztek, de a végén a vírus vesztett.
A zászlók és transzparensek mellett egy gyermekkoporsót és egy szimbolikus emberfigurát is magasba emelt a hömpölygő tömeg Leicesterben 1885. március 23-án. A szervezők szerinti százezres tüntetés során a résztvevők felakasztották, majd lefejezték az általuk első számú közellenségnek kikiáltott személyt szimbolizáló bábut. Az illető nem bűnöző vagy korrupt politikus volt, hanem az akkor már bő fél évszázada halott Edward Jenner, a himlő elleni oltás kifejlesztője.
Jennert manapság Angliában az immunológia atyjaként tisztelik, akinél úgymond senki sem mentett meg több embert a világon.
135 éve azonban az oltásellenes mozgalom résztvevői azt az emblematikus személyt látták benne, aki miatt megsértik alapvető szabadságjogaikat, olykor halálos veszedelemnek téve ki őket és gyermekeiket.
Ezek az érvek részben azóta keltek szárnyra, amióta Jenner 1796-ban rájött, hogy a tehenészlányok azért nem fertőződnek meg fekete himlővel, mert munkájuk közben már átestek a jóval enyhébb lefolyású tehénhimlőn (ennek nyomán a kérődzőket megbetegítő vírussal immunizálta az embereket). Ezt az eljárást sokan már a kezdetektől gyűlölték, mert elterjedt, hogy többen súlyosan megbetegedtek, akár meg is haltak, miután megkapták az oltást.
Az állítás nem volt megalapozatlan, hiszen a vakcinát sokszor képzetlen orvosok adták be kezdetleges technikákkal, esetenként nem steril eszközökkel (a beadás helyén igen gyakran tályogok keletkeztek), és jó ideig a minősége is változó volt. Az egyház is elítélte az eljárást, arra hivatkozva, hogy annak során alacsonyabb rendű élőlényekből származó anyagok kerülnek az emberbe.