2022 43. lapszám

2022-43

Kelemen Kristóf rendező: A kormány szerint a történelem politikai célokhoz igazított mesék összessége

Özvegyek és gyerekek személyes drámáján keresztül idézi meg – dokumentumok és fikció határán, élőfilmes eszközökkel – Nagy Imre és társai újratemetését A nemzet özvegyében Kelemen Kristóf rendező. A darab azért is időszerű, mert '56-ot a regnáló kormánypárt egészen másképp láttatja, mint ami valójában volt, a komcsizás ugyanis könnyen kijátszható politikai kártya.



Hatvan éve volt egy nap, amikor perceken múlt az atomháború

A Putyin atomfenyegetései miatt gyakran emlegetett kubai rakétaválság legsűrűbb napján három incidens is okot adhatott volna a harmadik világháború kitörésére. Ezt egy olyan amerikai engedménnyel is sikerült elkerülni, amit évtizedekig titkoltak.


Németül olvasható, Magyarországon sorstalan Kertész Imre munkanaplója

Végletesen abszurd helyzetről számol be a zsidó kulturális folyóirat friss számában Radics Viktória. Esszékritikájának tárgya az a „filológiai és irodalomtörténeti szempontból is óriási jelentőségű” munkanapló, amelyet Kertész Imre a Sorstalanság című regényének előmunkálatai idején, 1958 és 1962 között vetett papírra.


















Oroszország élhetetlenné akarja bombázni Ukrajnát

A tél közeledtével milliószám maradnak áram és víz nélkül az ukránok az energiahálózat elleni orosz légicsapások következtében. Moszkva a lakosság moráljának megtörésével próbálja térdre kényszeríteni a harctereken sikereket elérő Ukrajnát.








Különleges üzlettel nő tovább a 4iG befolyása

Kormányközeli kezekbe adja reklámtechnológiai érdekeltségét a honvédelmi miniszter. A biztos üzletet ígérő cég a 4iG-hez kerül, amely így tovább növeli befolyását a kommunikációs üzletágban.