A járvány után a válságból is profitálhat az online kereskedelem

Egyre népszerűbb a netes vásárlásoknál a szinte azonnali, küszöbig tartó kiszállítás, illetve a csomagautomatás átvétel – mindkettő komfortos, csak másképp.

  • hvg360 hvg360
A járvány után a válságból is profitálhat az online kereskedelem

A hazai online kiskereskedelem robbanásszerű bővülésen ment át a járvány idején, két év alatt mintegy öt évet ugrott előre az időben a korábbi növekedési pályához képest. A fejlődésnek bőven volt tere, a magyar e-kereskedelem régiós összehasonlításban sem volt valami izmos, a csehországitól például jelentősen elmaradt mind az aktív felhasználók, mind a rendelések számát és azok értékét tekintve.

A bővülés idén tavasszal megtört, március–májusban a statisztikai hivatal visszaesést regisztrált a „csomagküldő és internet” üzlettípus forgalmában. Legalábbis az egy évvel korábbihoz, vagyis a járvány alatt megugrott forgalomhoz képest. 2021 tavaszán ráadásul a fizikai boltokat még járványkorlátozások érintették. Attól nem kell tartani, hogy a magyarok leszoknak az internetes vásárlásról, várható volt, hogy lesz némi visszarendeződés.

Aggasztóbb, hogy a kiskereskedelmi forgalom bővülése általában véve lassul, az infláció immár 20 százalék fölött jár, a háztartások egyre inkább kénytelenek megfontolni, miből és mennyit vásárolnak egyáltalán.

A szektor szereplői meglehetősen borúlátóak, a GKID és az Árukereső online kiskereskedelmi indexe rekordpesszimista hangulatot mutat. Némi optimizmusra adhat okot Baka László, az Árukereső.hu marketingvezetője szerint, hogy a recessziós környezet az első hónapok sokkját követően egyértelműen az online kiskereskedelem javára formálta át a vásárlási szokásokat. Egyebek mellett az árérzékenység is az online rendelések felé terelheti a vásárlókat, hiszen az interneten könnyebb az árakat összehasonlítani, mint a fizikai boltokban.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.