Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nagy Balázs, az egyik ingatlan-tanácsadó vezetője elmondta, míg tavaly a II.
Nagy Balázs, az egyik ingatlan-tanácsadó vezetője elmondta, míg tavaly a II. kerületi irodában 40 millió forint volt az átlagos vásárlási érték, addig az idei évre ez csaknem a felére, 22 millió forintra csökkent. Mint mondta, elterjedt a piacon, hogy a 30 millió forint felett vásárlók számíthatnak az adóhatóság érdeklődésére.
A vásárlások megtorpanása mellett a bérleti piac is visszaesett, mert megcsappant az igényes lakásokat hosszú távra bérbe vevő külföldiek száma. A multicégek már magyar alkalmazottakat foglalkoztatnak, ám ők nem keresik a drágább bérlakásokat. Eltűnt az a korábbi befektetői kör is, amely kiadási céllal vásárolta fel az új projektek exkluzív lakásait. Így a négyzetméterenként akár milliós szintet is elérő új lakások sokszor évekig üresen árválkodnak, még akkor is, ha a Várnegyedben vagy a Duna-parton állnak.
Ugyanezeket a trendeket vázolta fel az Ingatlanmenedzser érdeklődésére Dr. Bátyiné Mester Zsuzsanna, a szegedi Limit Ingatlaniroda vezetője. A csongrádi megyeszékhely és környékének ingatlanpiacán a nagy értékű, 200 négyzetméter fölötti családi házak a nehezen, a 300 négyzetméter körüliek az eladhatatlan ingatlanok kategóriájába kerültek.
- Megfigyelhető, hogy az az elképzelés, miszerint több generáció együttélésére alkalmas legyen a családi ház, szinte kivétel nélkül megdől. A felnőtté váló gyerekek önálló életkezdésüket a szülőktől külön képzelik el és valósítják meg. Nagyon sok olyan ügyfelünk van, aki erről számol be - válaszolta az Ingatlanmenedzser érdeklődésére az irodavezető. - A nagy ingatlanok vásárlása ellen szól az energiaárak emelkedése, hiszen bármilyen színvonalas, korszerű kivitelezésű is legyen a családi ház, üzemeltetése egyre nagyobb terheket ró a családokra, s ezt nem szívesen vállalják még azok sem, akik anyagilag jelenleg megengedhetnék maguknak.
Az ingatlanokkal szemben támasztott igények változása is befolyásolja a kereslet-kínálatot, hiszen ma már nem az az elvárás, hogy a család minden tagjának nagy alapterületű élettere, szobája legyen. A jelenlegi igény egy 4 tagú család esetében inkább egy nagy közösségi tér – nappali-étkezővel – és több kisebb hálószoba (akár mindegyik önálló fürdőszobával vagy tusolóval), gardrób szoba, s egyre többen keresik a dupla garázzsal is bíró házakat, amelyek 6-800 négyzetméteres telekre épültek.
Éppen ezért nem eladhatóak azok a házak, amelyek 300 négyzetméter vagy ennél nagyobb alapterületűek, és nem jelent nagyobb vonzerőt az sem, ha medencével, szaunával, egyéb extra felszereltséggel rendelkeznek.
Jelenleg Szegeden már a 50 millió forint feletti házak adásvétele is igen ritka, ugyanakkor azok az ingatlanok, amelyek a fenti jellemzőkkel rendelkeznek, legkevesebb 75-80 millió forintos kínálati áron kerülnek az ingatlanpiacra.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.