Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
ÖntözésSok szobakertész télen, nyáron megszokásból locsolja a növényeket, hiszen épp szombaton vagy vasárnap ér rá...
Öntözés
Sok szobakertész télen, nyáron megszokásból locsolja a növényeket, hiszen épp szombaton vagy vasárnap ér rá meglocsolni az összes növényt. Ekkor fog egy kis kannát és minden növénynek ugyanannyi vizet ad. Ahhoz hogy megértsük a locsolás fontosságát fontos megérteni a növények viselkedést is. Növényeink érzik az őszi idő beköszöntét, hiszen kevesebb a fény és a meleg, így tudják, hogy eljött a pihenés ideje. Hűvösebb időben a növények kevesebb nedvességet párologtatnak, így máris kevesebb vízre van szükségük. A növényeink télre mély álomba merülnek, nem hoznak új leveleket és hajtásokat kipihenik az nyári növekedés és virágzás fáradalmait. Így ősztől ezért is kevesebb vizet vesznek fel, ezáltal a locsolást is erősen vissza kell fogni. Ősztől nagyon fontos, hogy csak annyi vizet adjunk a növényeknek, hogy a két locsolás között a föld egy kicsit mindig ki tudjon száradni. Egy túllocsolás ősszel hamar a növény halálát is okozhatja.
Tápanyag utánpótlás
Már szeptember végén érdemes a tápoldatot elhagyni és engedni a növényeket vegetálni. Csak azokat a növényeket tápoldatozzuk, amelyek télen hoznak virágot (például a ciklámen, a karácsonyi kaktusz vagy az azálea). A többi növénynél hagyjuk el a tápoldatot, vagy ha mégis szükségét érezzük – mert például nem ültettük át a növényt – havonta egyszer elég egy minimális tápanyaga utánpótlás.
Fény
Sokan télen a növényeket az ablakhoz közel teszik, hiszen ott van a legtöbb fény, ám nem gondolnak arra, hogy többnyire a radiátorok is ott kapnak helyet. Épp ezért télre ne a fény legyen a legfontosabb a növények elrendezésénél, hanem az, hogy minél távolabb tegyük őket a fűtőtesttől. Mivel télen nem fejlődnek fényre sem lesz szükségük, és egy félárnyékos helyen is átvészelik ezeket a hónapokat.
5 gyors TIPP |
Páratartalom
Az egyik legfontosabb környezeti igény ősztől tavaszig a megfelelő páratartalom. Mi emberek télen minimum 20-25 fokos szobában érezzük, jó magunkat és a fűtőtest segítségével melegítjük fel otthonunkat. A fűtés miatt a levegő a növények számára azonban túl meleg és száraz lesz, hiszen azok 10-15 fokon éreznék jól magukat. A legtöbb otthonban azonban nincs arra lehetőség, hogy a növények egy különálló hűvös helyiséget kapjanak, így jobb híján el kell viselniük a meleg és száraz klímát. Ősztől ezért rendezzük át a növényeket, lehetőleg tegyük őket egymás mellé, és helyezzünk a cserepek alá egy méretes tálcát. A tálcára szórjunk apró fehérmurvát vagy agyag granulátumot. Minél több növényt teszünk egymás mellé, annál párásabb klímát alakítanak majd ki a környezetükben. A murva nagyon gyorsan felszívjak a vizet, és mivel porózus kőzet, hamar elpárologtatja azt. Szobai permetezővel mi magunk is besegíthetünk a párásításba, elég ha időnként végigspricceljük a növények leveleit.
Kovács Erika
viragcenter.hu
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.