Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megint munkazajtól hangos a Vörösmarty tér. A kivitelező munkásai szorgosan dolgoznak, de ez kívülről nem látszik.
Megint munkazajtól hangos a Vörösmarty tér. A kivitelező munkásai szorgosan dolgoznak, de ez kívülről nem látszik. Az Ingatlanmenedzser megleste, mi folyik ott belül.
Most még lepusztult, de a fejlesztő Orco azt ígéri, hogy pompázatos lesz az egykori trezor terem. Vaskos ajtaját mi sem tudtuk kinyitni.
Végül megkerültük és ezt láttuk.
Kalapács Kornél, a fejlesztő magyarországi főképviselője szerint egy gyémántkereskedő vagy egy amerikai étteremlánc verseny azért, hogy az alagsorban, a trezortér helyén üzletet alakítson ki. A terület volt annak idején az épület szíve, ez volt az első igazi, pesti pénz-és értékpapírtároló helyiség. Alpár Ignác nagy gonddal tervezte, vezetésével míves munka zajlott, amit 1923-ban fejeztek be.
Egy szinttel feljebb egy angol ruházati áruházlánc lesz a főszereplő, a még titokban tartott cégnév új lesz a magyar piacon, a társaság kétezer négyzetméteren rendezi be áruházát. A hatalmas átriumos területen divatbemutatókat és más, a divathoz kapcsolódó rendezvényeket szeretnének tartani.
Megdobhatja a látogatói számot a tető feletti szinten, a két rotunda összekötésével létre jövő étterem. A vezető elárulta, hogy a magyar tulajdonú vendéglátóipari egység várhatóan fúziós konyhával lép a piacra, bár a végleges koncepciót még nem fogadták el. Az épületben lesz egy felsőközép kategóriás gyorskiszolgáló étterem is.
Az Orco fél évvel csúszik a beruházással, mivel az anyavállalat csődvédelmet kért. Később sikerült újra tárgyalni a projekthitelt az UniCredit Bankkal, így a 61 millió eurós beruházás folytatódhatott. Kalapács Kornél elismerte, hogy voltak vitáik a kivitelező Hérosz Zrt-vel, de végül beadták a derekukat, így a kivitelező nem vonult le.
Jó esetben a Váci 1 nevű divatközpont 2011 tavaszán, Húsvét táján nyílik. Ha nem sikerül tartani ezt a tervet, akkor várhatóan nyáron már nem érdemes átadni, ezért akkor őszre tolják a szalag átvágását.
Az épület látványterveit egy korábbi cikkünkben találja.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.