Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Köztudomású, hogy a pesti belváros lakásállománya nagyon elavult.
Köztudomású, hogy a pesti belváros lakásállománya nagyon elavult. Még ha a lakásokat a tulajdonosok egyenként felújítják is, igen ritka, ha mindez kívül-belül szépen renovált házban található. Márpedig a nagyobb értékű lakásokat keresők, és kifejezetten a külföldiek, a ház állapotával szemben is igényesek.
„Ami nagyon fontos szempont emellett, az a fekvés. Ha más nem, a – legalább 25 négyzetméteres – nappalinak mindenképpen az utcára kell néznie, hogy fenntartsa a vevők érdeklődését. Amivel ezt talán ki lehet váltani, ha szépen rendezett, nagy belső udvarra néz a lakás, vagy ha függőfolyosó végén van, ahol az ablak alatt már nincsen közlekedés. Viszont ilyenkor is nagy árkülönbség van az utcai fekvésűekhez képest. Míg a jó minőségű utcai lakások 350 ezres m2-árról indulnak, ugyanez udvariban egyharmaddal olcsóbban megkapható.” – mondja Horváth Boglárka, az Otthon Centrum belvárosi franchise partnere.
A ház állapota mellett a külföldiek a stílus alapján is szelektálnak. Míg a magyar vevők kedvelik a belvárosban ritka bauhaus épületeket is, a külföldiek a századfordulós, klasszicista épületekért rajonganak. Természetesen a lépcsőház tisztasága és rendezettsége is nagyon fontos nekik. „Érdekes például, hogy az olasz vevők rögtön kifordulnak a házból, ha azt látják, hogy a kukák szabadon ki vannak rakva a kapu belső részén. Az ő igényszintjüket ez egyszerűen nem üti meg.” – említi egy érdekes tapasztalatát Horváth Boglárka.
Gyakori probléma a belvárosban a lift hiánya. Ilyen épületekben a II. emelet feletti lakásokra csekély a kereslet. Ugyanígy, a földszinti lakások általában nem jönnek szóba a nagy értékű lakást keresőknél. Ami limitálja az érdeklődést – bármennyire is olcsóbbak ezek a lakások –, az a forgalmas utak melletti fekvés. Ilyen a belvárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca vagy a Nagykörút. Ilyenkor legfeljebb felső emeleti lakás jöhet szóba, liftes, szép házban.
A lakáson belül alapkövetelmény, hogy a hálószoba ne a nappaliból legyen megközelíthető. Általában a hall is egy funkciójában meghaladott helyiség, ugyanakkor jó lehetőséget ad arra, hogy a konyhát és étkezőt itt kialakítva az eredeti – belső udvarra néző – konyhát dolgozó- vagy hálószobának rendezzük be.Főleg a külföldi vevőknek jó pont, ha a hálóból közvetlenül a fürdőszobába juthatunk. Nagyobb lakásnál természetesen ilyenkor külön fürdőszoba is szükséges. Az pedig, hogy legyen egy fürdőtől különálló (vendég) vécé, alapkövetelmény.
Bár a belvárosban kevés funkcionálisan használható méretű és formájú erkély van, az ilyennel rendelkező lakások nem feltétlenül jobban / drágábban eladhatók. A belső elrendezés és a lakás állapota fontosabb. Néhány éve még nagyon kedveltek voltak a tetőtéri lakások. Most már óvatosan közelítenek az ilyenekhez a lakáskeresők, és egyértelmű hátrány, ha az egész lakásban csak ferde síkú ablakok vannak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.