Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A fideszes politikus az önkormányzat által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében utalt arra, hogy két nappal...
A fideszes politikus az önkormányzat által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében utalt arra, hogy két nappal ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat által végzett felújítás során egy markológép több főnyomócsövet elvágott a Március 15. téren, s ennek következtében a Belvárosi Főplébániatemplom altemplomát elöntötte a víz.
Rogán Antal, aki a pénteken megtekintette a templomban keletkezett károkat, kiemelte: nem ez az első probléma, ami a fővárosi Budapest Szíve Program keretében végzett felújítások során jelentkezett.
Közlése szerint az önkormányzathoz számos panasz érkezett az elmúlt időszakban például arról, hogy az Irányi utcát minden előzetes értesítés nélkül lezárták a felújítási munkálatok miatt, komoly forgalmi torlódást okozva ezzel a belvárosnak ezen a részén.
Mint hozzátette, szintén gondot jelent, hogy a Március 15. tér parkolójának megközelítése északi irányból hosszú hetek óta megoldatlan. Az Irányi utca elejének Belgrád rakparti lezárásával ellehetetlenült a kerület északi részéről érkező forgalom számára az Erzsébet hídra történő felhajtás is, ami tovább fokozta a kaotikus helyzetet. Mindezek miatt komoly kár érte a környéket és annak lakóit - írta a polgármester.
Rogán Antal V. kerületi polgármesterként és fővárosi képviselőként azzal a kéréssel fordult Tarlós István főpolgármesterhez, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén terjessze elő a Budapest Szíve Városfejlesztő Nonprofit Kft. vezetőinek személyi változását.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.