Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Európa legnagyobb kerékpáros spot-és kereskedelmi központja lesz a csepeli.
Európa legnagyobb kerékpáros spot-és kereskedelmi központja lesz a csepeli. A tervek szerint a csarnokban helyet kapnak a gyártók képviseletei, a kereskedések, a kerékpárok kipróbálást lehetővé tévő tesztpálya, egy 1500 négyzetméteres versenypálya, valamint éttermek és parkolók is. Az építkezés várhatóan ősszel indul.
Az ország első kerékpárcentrumának ötletgazdája az Archiplan Építész Iroda. A Pedál Market beruházási koncepciója a március 3-6. között rendezett Bringa Expo-n mutatkozik be a gyártóknak és a kereskedőknek.
A volt RUGÉV-csarnok helyén, 1,1 milliárd forintos becsült költséggel felépülő 10 ezer négyzetméteres komplexum látványtervei már elkészültek, a beruházás az előkészítő szakaszba lépett – jelentette be Jellinek Dániel, a beruházó Indotek Group vezérigazgatója. A csepeli megaáruház terve a csoporthoz tartozó In-Construction Kft. tavaly nyáron kiírt pályázatán, huszonkét pályamunka közül bizonyult a legjobbnak.
Az Ingatlanmenedzser úgy tudja, hogy egy ennél is nagyobb léptékű beruházásra is készül az amerikai hátterű Indotek Csepelen. Egy alapítványon keresztül ugyanis évekkel ezelőtt hozzájutott a csepeli sportközponthoz, amit kétszeresére akar növelni, illetve több száz lakást és szolgáltató egységeket, irodákat, üzleteket helyez el a területen.
A nagy ívű beruházás még előkészítő szakaszban van, de befektetőknek már a jövő heti, Cannes-ban sorra kerülő legnagyobb világ eseményen, a MIPIM-en is bemutatják – erősítette meg értesülésünket Sellyey Tamás igazgató. Az új városrész központnak is nevezett projektet és az alapítványt hevesen támadták az elmúlt hónapokban, főleg az új fideszes polgármester és környezete, mivel szerintük annak jelenlegi "offshore hátterű tulajdonosai lenyúlják" a rájuk bízott ingatlanvagyont. Az alapítvány minden vádat tételesen cáfolt lapunknak is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.